Csapatot a Marsra!

Azaz sportcsapatot a Marsra! Amerikában a négy nagy sportág közül jelenleg két liga kapcsán lehet hallani terjeszkedésről, bővítésről. Egyik az NHL (Nemzeti Jégkorong Liga), ahol a 2017/2018-as szezon kezdetével Las Vegasnak is lesz csapata, másik az NFL (Nemzeti Amerikaifoci Liga), ami már évek óta exportálja meccseit külföldre. Idén London mellett már Mexikóvárosban is láthatták, ahogy a Raiders legyőzte a Texans csapatát. E mellett a liga tervezi, hogy Londonnak is legyen csapata. 

Azonban nem csak a sportágak tervezik a vándorlást, hanem az emberiség is. Régi téma már, hogy a Marsra szeretne embereket küldeni. Több projekt is elindult ennek kapcsán. Mindegyiknek az a terve, hogy kitelepít embereket, akik majd a Marson fogják élni mindennapjaikat; ott fognak tanulni, dolgozni, enni, inni, mulatni.

E két téma hatására elkezdett kalandozni a gondolataim a felé, hogy mi lenne, ha kitelepítenénk egy egész sportcsapatot? Természetesen, ez a hosszú kiutazás miatt és a kezdetben kevés néző miatt nem ma fog megvalósulni, de minden innováció előrelátó. Vizsgájuk meg mik lehetnének a csapat nevei és kiknek kéne szponzorálniuk.

Legelső gondolatom az volt, hogy csapatnévnek jó lenne a Mars Madness, de ez könnyen megtámadható lenne az NCAA, azaz az egyetemi liga által hisz a kosárlabda ligájuk döntő szakaszát így hívják. Mindenesetre megtetszett az alliteráció, így egy két opció a Mars Mayhem, Mars Monkeys, Mars Martians, Mars Monarchs. Vörös, barna, és fekete lehetne a csapat színei.

A szponzor természetesen az M&M’s cukorkákat is gyártó Mars® cég lenne. Egy stadiont se lenne nehéz megtervezni, külseje tökéletesen megegyezhetne az említett cukorka formájával. Természetesen én Marshall Mathers avagy más néven Eminem helyébe se maradnék ki a buliból, s vennék részvényt a majdani csapat tulajdonából.

 S milyen sport képviselné magát a Marson? Írd meg te nekünk az info@otszazalek.com email címünkre! Addig is jó szórakozást kívánok a (mai) meccsdömpingre.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Automatikus vázlat

Beszámoló a Language and Cooking ifi cseréről A Tudatos Ötszázaléknak köszönhetően 2020. augusztus 18-25. között nyolc magyar társammal együtt részt vehettünk az ABC of Europe. Language and Cooking! című lengyelországi Poroninban rendezett ifi...

Beszámoló a Slipknot koncertről

Beszámoló a Slipknot koncertről

Mindenki tudta, hogy egy fesztiválkoncertet, ráadásul egy 2019-es VOLT-os Slipknot koncertet nehéz lesz felülmúlni. A rockfesztiválokon és a kommersz klubkoncerteken szocializálkódott fiatal felnőttek és felnőttek még mindig furcsán érezhetik...

Slipknot koncert Budapesten

Slipknot koncert Budapesten

A metál rajongók egyik sláger bandája február 4-én ismét Magyarországra érkezik. A nyári VOLT Fesztiválos koncertjük hatalmas sikert aratott, s nem kétség, hogy néhány hét múlva is a legjobb formájukat akarják majd hozni. A tavalyi év koncertjének...

Hétköznapi maceráink

Hétköznapi maceráink

Görög Ibolya, Magyarország első számú protokoll szakembere, 2019. június 11.-én tartotta meg „Hétköznapi maceráink” című előadását. Főként a nyaralással kapcsolatos illemről hallhattunk néhány általános jó tanácsok mellett, melyeket Görög Ibolya a...

Bullet For My Valentine Budapesten

Bullet For My Valentine Budapesten

A kétezres évek egyik sláger metál bandája április 10-én Budapestre érkezik. Egy kisebb szünet után újra szinpadra lépnek és turnéznak, hogy - megmutassák a Gravity című anyagukkal, - nem felejtettek még el zenélni. A Buller For My Valentine (BFMV)...

Fuss, hogy érezd: élsz!

Fuss, hogy érezd: élsz!

2019. március 26-án a Mentorháló Pedagógiai esték színpadán Sipos János tartott előadást. Elmondta, hogy szerinte mi a jó életminőség titka: a mozgás, a megfelelő táplálkozás, és az önfejlesztés, egyéni gondolkozás fejlesztése. Először a futáshoz...

A Mentor(h)áló őszi programja

A Mentor(h)áló őszi programja

Sikeres. A Mentor(h)áló - Pedagógiai Esték programsorozata ezzel a szóval írható le a legjobban, Lássuk, hogy idén ősszel milyen előadásokat hallhatunk tőlük, általuk. Az előadásokról természetesen mi is készítünk online beszámolót. Lássuk hát a...

Minden nap felkelni – Mit teszek a céljaimért 6.

Minden nap felkelni – Mit teszek a céljaimért 6.

Nem nagyon akaródzott megírnom ezt a bejegyzést, mert úgy éreztem semmi különös dolog nem történt, semmi különöset nem tettem a céljaimért, amiért érdemes lenne pötyögnöm.  Aztán két nap nyűglődés és halogatás után rájöttem, hogy erről is lehet...