ZöldSZIN

Fenntarthatóság, környezetvédelem, tudatosság. Apró odafigyeléssel úgy tudunk élni, hogy mind a saját, mind a környezetünk, valamint a jövő generációnak az életterét sem veszélyeztetjük.

153855_640_0827ajanlo.mmas.szinzoldseg

Forrás: http://static.est.hu

 Anno, a régi időkben, még 1968-ban elindult egy fesztivál. Helyszíne a napfény városa, Magyarország déli pontja, Szeged. Néhány év kihagyás után, azóta is rendületlenül pendül a húr, pörög a lemez, mindez vonzza a tömeget. A reggelig tartó bulik, a fergeteges koncertek mellett, 2008-ban megjelent egy új gondolat, az ökotudatosság és az ökotudatos életmód. A cél az volt, hogy minél inkább megismerjék a fesztiválozók, hogy ez miről is szól és miért fontos.

Hosszam munka, szervezés és odafigyelés, majd elnyerték a „Fenntartható Fesztivál” címét, melyhez híven a szórólapokat felváltotta az elektronikus felület. A látogatók részt vehettek Öko divatbemutatón, és még az újrahasznált hulladékból készültek ReRobotok is megjelentek a palettán.. 2013-tól pedig a RePoharak következtek, amibe a sört bármikor utántölthették, no meg relikviaként haza is vihették.

rerobot_szin

Forrás: http://socfest.hu

Azóta is töretlen lendülettel dolgoznak azon, hogy a fesztivál arculata zöld maradjon. A napközben működő Civil Faluban több környezetvédő egyesület is ott van, akik programja mind azt mutatja, hogyan és miért legyük zöldek.
Ha neked is fontos a környezeted és annak óvása, szeretnél egy olyan fesztiválon rész venni, ahol mindezt megkapod, akkor augusztus 23-26. között a Szegedi Ifjúsági Napokon a helyed!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

SZINtézis

SZINtézis

Van egy állításom arról, hogy hol leszel a nyáron. A következő tanév indulása előtt, még egy színes fesztivál teszi igazi élménnyé a szünidőt. Napsütés lesz bőven (hiszen a napfény városáról van szó), annál is több a lelkünkben, ha ellátogatunk...

Összegyetemi Gólyatábor

Összegyetemi Gólyatábor

Szegeden több extra jut a hallgatói élet teljes élvezetéhez, mint ahogy azt máshol megszokhattuk. Van itt városi bérlet utazáshoz, alacsony árú menza és bizony a kari gólyatáborokban való résztvevőknek ingyenes belépés a három napos Összegyetemi...