Mesék a felnőtté válásról

A mesék a gyerekeknek íródtak. Vagy mégsem?

– A Mentorháló 2.0 programsorozat vendége Dr. Boldizsár Ildikó mesekutató, az Egri Egyetem tanára volt.

Kilencféle mesetípust szokás megkülönböztetni. Ezek közül az úgynevezett varázsmesék kerültek bemutatásra. Ezek „azok a mesék, amelyeknek lakodalom van a végén” – hangzott a gyors meghatározás. (Többségüknél így van, „ha mégsem, fontos szerepe van, miért hiányzik…”.) Ezek elmondása a legkülönbözőbb kultúrákban a „beavatási szertartások” idejének vagy az azt követő időszaknak része, vagyis a gyermekkor és a felnőtt lét közötti lelki átalakulást szolgálják.

Üzenetük – az Előadó kifejezésével élve –, hogy

„az Élet és a Létezés két különböző dolog”.

Míg gyermekként elegendő sodródni a környezet munkálta mederben, vagyis élni, a felnőtt korba átlépve már célok és elhivatottság mentén, valamint a társ(ak) – mind családi, mind embertársi értelemben – iránti felelősséggel kell létezni. Az ember életében a vízszintes irány mellett meg kell jelennie a transzcendentálist befogadó függőlegesnek is (égig érő „–  ég ígérő” paszuly/ fa/ …).  Miközben a személyben tudatosul, hogy az igazán komoly kihívásokban csak magára számíthat, az egyéni ént a másokért is felelősséget érző univerzális énnek kell felváltania. Az Előadó iránymutatásával élve, a felnőttnek tisztává kell váljon, a Tibeti halottaskönyvben olvasható, egyik kedvenc mondatának tartalma:

„Ritkán és nehezen hozzáférhető emberi test birtokába jutottál, nincs idő tévutakra.”

Az este végén elhangzott két szépséges elbeszélés, Aminbég története és a Békahercegnő meséje. Ezeket és további változatos – a világ legkülönbözőbb vidékeiről való – „felnőtté avató” regéket talál az Olvasó a Szerző könyvében (tizenhatot a Fiúknak, tizenhatot a Lányoknak szentelve). Ajánljuk figyelmükbe!

Köszönjük a részvétel lehetőségét a Szervezőknek!

Facebook
Facebook
Google+
https://otszazalek.com/2018/05/mesek-a-felnotte-valasrol
RSS
%d blogger ezt szereti: