„Nem alszik mindenki, akinek csukva van a szeme. És nem lát minden nyitott szemű ember” – Anthony de Mello. Láttál már felkelni napot, s annak narancssárga ecsetvonásait, ahogy körbehálózzák az ég felszínét? Szagoltad-e egy kiparfümözött cseresznyefa illatát, ami hírül hozza a tavaszt, a kikeletet? Érezted-e egy rég nem látott szeretted ölelő karjainak melegségét?
Sokszor előfordul velük, hogy amikor valaki megkérdi tőlünk, milyen volt a napunk, rögtön a sérelmekkel, a gondokkal kezdjük… Aztán reggel lekéssük a buszt és oda az egész napunk. Kifutott a kávé, el kell menni bevásárolni, főzni. Már két hete ott áll a szennyes, nincs egy (épp megfelelő) ruhánk sem, amit ma felvehetnénk. Ott az utcán a rohanó tömeg, zsúfoltság a villamoson, a főnök meg megint tett egy bántó megjegyzést, nincs kész a beadandó, holnap meg számonkérés.
A teljesség igénye nélkül tett szituációk felsorolása, csak azt tükrözi, mennyi minden szeghetné kedvünket. Szegi, ha mi ezt megengedjük, ennek következményeként pedig figyelmünk fókuszában csak ezek a negatív pontok lesznek a hangsúlyosak.
Forrás: https://www.boredpanda.com/
Pedig ma hét ágra sütött a nap, amíg az utcán sétáltam, hallgattam a gyerekek kacaját, ami megtöltötte élettel a teret. Leültem a fűbe a kedvenc könyvemmel és végre fellapozhattam, elzárkózva a világtól. Ettem két gombóc fagyit, ebben a melegben igazán üdítően hatott. Elhaladva egy pad mellett, amin két idős néni beszélgetett, kihallgathattam mindennapjaik „nagy” titkait. Utána találkoztam a barátnőmmel, szívére ölelt, átbeszélgettük a napot. Másnap a férjem megdicsért, milyen csinos vagyok. A kisfiam rajzolt az iskolában nekem egy sugárzó, vidám napocskát. Óráról visszajövet már alkonyodott, megálltam és némán figyeltem a színek táncát a Tisza hullámzó vizén. A kedvenc süteményemet ettem ebéd után. Kirándultunk a családdal a természetben.
Forrás: https://www.huffingtonpost.com
Táncoltam önfeledtem a zuhogó esőben, nem törődve azzal, hogy elázik a ruhám. Szélvészként tekertem kerékpáromon, csodáltam a mellettem elsuhanó tájat. Beszéltem telefonon a nagymamámmal, ismét elmesélte, mit rendetlenkednek a kutyái a kertben. Séta közben rámosolyogtam a szembejövőre, az viszonozta gesztusom. Festettem egy képet, amíg alkottam, megtisztult a lelkem. Mély levegőt szívtam a tüdőmbe, s míg kocogtam a járdán, arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy itt lehetek. Elutaztam egy új helyre, megismertem egy más nép kultúráját. Egy forró teát ittam lefekvés előtt, közben a mézes fahéj illata átjárta a levegőt. Egy pislákoló mécses fényét figyeltem, s arra gondoltam, milyen jól esett annak az idős bácsinak az ölelése, kint járni a friss levegőn, elaludni a kedvenc kispárnámon.
Minden napban meg tudjuk találni a szépséget, az örömöt, legyen az bármilyen apró, az üzenete a fontos, és hogy megtanuljuk ránevelni szemünket, hogy meglássuk ezeket és nyitott legyen a szívünk, hogy képesek legyünk befogadni azt.
Végezetül pedig Böjte Csaba az öröm forrásaiból felkínált 12 kincse:
1. A létezés öröme.
2. Az imádság, az Istennel való találkozás öröme.
3. Az eszmélődés, a bölcsesség öröme.
4. A munka, az alkotás öröme.
5. A jógás, a szeretet öröme.
5. A kiengesztelődés, a századik, az elveszett bárány megtalálásának öröme.
7. Az életadás, a gyermekvállalás és a gyermeknevelés öröme.
8. A szabadság, az egészség, a teljesség öröme.
9. A szépségben való gyönyörködés öröme.
10. Az egység, a közösség öröme: „milyen édes, gyönyörűséges a testvérek egysége”.
11. A megnyugvás, az elfogadás öröme.
12. A vágyva várt örök boldogság öröme.
