Benedek Tibor, aki a kudarcok miatt lett sikeres

Olvasási idő: 3 perc

Benedek Tibor, aki a kudarcok miatt lett sikeres. A győzelem ára című előadásában végig vezetett minket a pályafutásán és megtudtuk, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki háromszoros olimpiai bajnok legyen és megszámlálhatatlan Európa- és Világbajnoki érmet tudhasson a vitrinbe.

Az előadását rögtön azzal kezdte, hogy egy vízilabdázónak az ezüstérem már kudarc. Ez az a mentalitás, ami minden medencébe merülőnek a fejébe kell verni. Általában addig ismételgetik ezt amíg el nem hiszik.

(Ezt a tudomány egyébként pygmalion-effektusnak,  önbeteljesítő jóslanak hívja. A lényege, ha iskolai példát veszünk [de ez lehet az élet bármely területén] ez „a jelenség arra utal, hogy ha egy tanulót tehetségesnek tart a környezete – mindenekelőtt a tanárai – és ezt a direkt kommunikáció és az indirekt metakommunikáció eszközeivel tudatosítja benne, akkor az a tanuló beteljesíti az elvárások formájában megfogalmazódó jóslatot. … felfele térítik el az egyébként várható fejlődési pályáról.  Hasonló, csak fordított előjelű hatást gyakorol a környezet – a jóslat önmagát beteljesítő erejénél fogva – azokra, akiknek a fejlődése lassabban indul. Ez sok olyan gyereket visszavethet, akiben egyébként ígéretes lehetőségek rejtőznek.” (Molnár és Csapó, 2003. 68. o.) )

Benedek Tibornak jól indult a pályafutása.
Az Újpesttel például BBenedek Tibor ötszázalék mentorhálóEK-et és Szuperkupát is nyert, ám ezeket főleg egyéni sikereknek tudja be. A csapatszintű sikerek jó ideig elmaradtak. Állítása szerint csak később értette meg, hogy mi a csapatsport és mi a csapatmunka. Jó példa erre egy korábbi Magyarország – Spanyolország mérkőzés, ahol az utolsó másodpercekben egyedül akarta döntetlenre menteni a meccset, de nem sikerült neki. Összetört és sírt a medence szélén. Gerendás György ekkor azzal vigasztalta, hogy „leszel te még olimpiai bajnok…”

Majd teltek az évek és a medencében már ő számított a rangidős tagnak, s jött egy olyan generáció, akik minden meccset meg akartak nyerni. Eleinte mondta nekik, hogy áh, hagyjátok, néha ki is lehet kapni, de aztán átragadt rá is ez a mentalitás. Ez a generáció volt a többek között Kásás Tamás, Madaras Norbert, Szécsi Zoltán csapata.

Benedek Tibor szerint ha valaki másodjára is olimpiai bajnok akar lenni, akkor az évközi meccsek mindegyikére úgy kell kimenni, hogy mindent meg akarnak nyerni. A többi már történelem…

Ebből az időszakból arra is emlékezhetünk, hogy eleinte Benedek Tibor nem a vízilabdáról volt híres. A Danone Rudi és Benedek Tibi kapcsolatáról itt egy videó.

https://www.facebook.com/YoungRubicamBudapest/videos/10151042332613263/

Pályafutása során háromszor tiltották el doppingszer használatának vádja miatt. Egyszer 3, majd 15 és 8 hónapra. Ez az időszak kudarc volt számára, ahol teljesen elvesztette önbizalmát és állítása szerint volt olyan nyári felkészülési időszak, hogy egyszer sem talált a kapuba. Az edző Kemény Dénes akkor behívatta, és megkérdezte, hogy „mit csináljak veled?”. Tibi ennyit válaszolt: bízz bennem.

Szerint kritikus, hogy az edző mennyire bízik egy-egy játékosban. Amikor ő volt szövetségi kapitány, akkor azok a játékosok, akiknek nem adott annyi bizalmat a bő keretben, a teljesítményük romlott és a szűk keretbe sem fértek be végül.

Bizalom és hit. Önmagunkban és másokban.

Benedek T. sokszor megkapja az újságíróktól, hogy míg más tehetséges volt, ő szorgalmas. Szerinte a kettő együtt mozog. Világversenyre, olimpiára kijutni és ott helytállni csak úgy lehet, ha mindkettő megvan az emberben.

A sikerhez vezető úton rengeteg kudarccal kell megküzdeni.

Az előadásra hozott egy videót egy tornászról, aki az egyik gyakorlatot 18 hónapon keresztül gyakorolta és mindössze 8-szor sikerült neki az adott elem. A kitartás, a tehetség, a szorgalom és a hit együtt nagy dolgokra képes.

Benedek Tibor játékosként és edzőként már bizonyított. Jelenleg az UVSE szakmai igazgatója, ahol, mint mondja rájött, hogy eddig semmit nem tudott a vízilabdáról. Az általa oly sokat kritizált utánpótlásban dolgozik, ahol mindig van újat tanulnia és talán be is bizonyítja, hogy nem csak kritizálni tudja, hanem magas szintre is tudja emelni azt.

Néhány tanács Benedek Tibortól:
– Az edző ne a vízbe képzelje magát, hogy ő hogyan oldaná meg. Neki már a partvonalon kell döntéseket hoznia.
Ne akard magadat másolni, másokat meg főleg ne. Ha valami egyszer működött, nem biztos, hogy másodjára is fog. Mindig hozz újat!
– Nincs elveszett lehetőség. Nem lesz mindenkiből olimpiai bajnok, de a lehetőséget meg kell adni neki!
– A következetesség nagyon fontos az utánpótlásban. A sportoló gyerek így tud sokat fejlődni, nem csak az uszodában, hanem az iskolában is. A sportoló gyerek jobban fogja beosztani az idejét, mert tudja, hogy mit jelent egy-egy óra megléte vagy hiánya.

Köszönjük a Mentorhálónak a lehetőséget!

Forrás: Molnár és Csapó (2003): A képességek fejlődésének logisztikus modellje. Iskolakultúra, 2. sz. 57-69.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Böjte Csaba – A szabadság rabságában

Böjte Csaba – A szabadság rabságában

Vannak olyan emberek, akiket mindig szívesen látunk. Böjte atya is ilyen, aki hallotta már előadni, tudja miről beszélek. Sokszor mondják, hogy az egyszerű dolgok a legnagyszerűbbek, hogy lényegében csak az ember bonyolítja túl a dolgokat. Ami...

A Mentor(h)áló őszi programja

A Mentor(h)áló őszi programja

Sikeres. A Mentor(h)áló - Pedagógiai Esték programsorozata ezzel a szóval írható le a legjobban, Lássuk, hogy idén ősszel milyen előadásokat hallhatunk tőlük, általuk. Az előadásokról természetesen mi is készítünk online beszámolót. Lássuk hát a...

Hol laknak az érzelmek? A szívben vagy az agyban?

Hol laknak az érzelmek? A szívben vagy az agyban?

A Pedagógiai Estek előadássorozat ismét egy teltházas rendezvényt zárt. Dr. Mérő László mesélt a nagyérdeműnek az emberről, miképp viselkedik különböző döntési helyzetekben. Ismertette a tanult optimizmus fogalmát és számos példával mutatta meg...

Minden nap felkelni – Mit teszek a céljaimért 6.

Minden nap felkelni – Mit teszek a céljaimért 6.

Nem nagyon akaródzott megírnom ezt a bejegyzést, mert úgy éreztem semmi különös dolog nem történt, semmi különöset nem tettem a céljaimért, amiért érdemes lenne pötyögnöm.  Aztán két nap nyűglődés és halogatás után rájöttem, hogy erről is lehet...