Énidő. Ez a szó egyesek mindennapjainak a része, másoknak pedig szitokszó és önzőség. De mégis kinek van igaza? Jó, ha van énidőnk vagy tényleg önzőségnek számít? Járjuk most egy kicsit körbe.
Néhány napja este lefekvéskor – láthatóan elég fáradt voltam – a lányom azt mondta az esti puszi mellé: Anya, kérlek, ne hajtsd túl magad! Nem akarom, hogy beteg legyél. Megnyugtattam, hogy nem teszek ilyet, csak húzós napom volt. De elkezdtem ezen gondolkodni. Igyekszem mindent megtenni érte, dolgozom, tanulok vele, tanítom az életre, dédelgetem a tinédzser lelkét. Azt gondolhatnám, ez kell, ettől boldog, de közben mégis aggódik értem és ez szorongással tölti el. Akkor ezzel mégsem teszek meg érte mindent?!
Bizony nem. Mert közben sokszor elfelejtkezem magamról. Ebből már kiderülhet, hogy én is az utóbbi csoportba tartozom és sokszor bűntudatot érzek, ha az énidő megjelenik az életemben. Pedig érzem és tudom, hogy szükségem van rá. Akkor mégis miért olyan nehéz alkalmazni? Számomra erre a neveltetésem, a társadalmi elvárások és a múltam ad sok magyarázatot. Nem is olyan meglepő ezek után, hogy meglehetősen múltnegatív az időhöz való viszonyulásom és ilyen formán nehezen engedem be ezt a fajta “luxust” az életembe. Pedig nagy szükség van rá. Nem csak nekem. A lányomnak is. A páromnak. A családomnak. S, ha így gondolok bele, máris rájövök, hogy a saját jóllétem nem csak nekem jó, hanem nekik is.
Sajnos, ez nem egy olyan dolog, amit egyik napról a másikra varázsütés szerűen beépíthetünk a napi rutinunkba, sok önfejlesztést igényel, de megéri. Összeszedtem három olyan szempontot, ami segíthet kicsit jobb színben feltüntetni a szemünkben az énidőt. Nekem már beváltak.
Randi önmagunkkal
Sokat gyakoroltam már, így biztosan állíthatom, hogy az énidő alkalmazása tanulható. Ha nehezünkre esik, akkor meg kell találni a megfelelő módszert, amivel beépíthetjük a mindennapjainkba. Nálam ez vált be: határozzuk meg magunknak az énidőt. Ha nehezünkre esik, lehet kicsiben kezdeni és fokozatosan emelni. Legyen kezdetben heti fél óra, amikor azt tesszük, ami minket kikapcsol, feltölt és arra a fél órára tegyük félre a bajainkat és teendőinket. 30 perc nem sok az életünkből, mégis csodákat tud tenni. Olvassunk, vegyünk forró fürdőt, sétáljunk egyedül, csendesen, rajzoljunk, hallgassunk zenét, nézzünk meg egy részt a kedvenc sorozatunkból, tanuljunk valami újat. Végtelen lehetőségünk van azt a 30 percet igazán magunkra fordítani. Aztán, ha ez
már heti szinten megy emelhetjük tovább, ahogy nekünk jólesik. De nagyon fontos, hogy az erre szánt időt ugyanolyan fontos eseményként tartsuk számon, mint egy másokkal való találkozót, egy megbeszélést. Ez nem lemondható. Tartsuk magunkat ehhez, kedveskedjünk magunknak, így lesz ez egyfajta randi önmagunkkal.
Ép testben, ép lélek
Az énidő sokféle szempontból jótékony hatással van ránk, hiszen szuper lehetőség stresszoldásra is. A stressz pedig, jelen van mindenki életében. Sokszor maga alá temet, és ha nem veszünk róla tudomást előbb-utóbb fizikai tüneteket is okoz.
Ha rendszeresen odafigyelünk, hogy mozgással a feszültséget levezessük, akkor ezek a fizikai tünetek is ritkábban fordulnak elő, és a családunk egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és boldogabb embert lát majd a folyton fáradt és stresszes énünk helyett.
Egyszer élünk
Itt persze vitázhatnánk, ki miben hisz, de most tegyük félre a reinkarnációt és más nézeteket. Ez az egy életünk van, amit most élünk. Ebben a pillanatban is. Amit ma elvesztegettünk, holnap nem fogjuk tudni bepótolni. S holnapután sem. Elmúlt és többé nem kapjuk vissza ezt az időt. Ezért érdemes az életünket a legjobban megélni és önmagunkra is gondolni. Persze sok tényező befolyásolhatja, de azt, ami rajunk múlik, ne hagyjuk, hogy elússzon.
Az időperspektíva ezekhez ad nagy segítséget, hiszen általa, ha kell, akkor távolabbról szemlélhetjük az életünket, vagy ha kell, akkor megmártózhatunk a jelen pillanatában. Időnként tehát kicsit lépjünk hátra és gondoljuk át a tennivalókat, feladatokat, a terveinket és kérdezzük meg magunktól: Ettől jobbá válik az életem? Fejlődni fogok általa? Közelebb visz a céljaimhoz? Ha nem teszem meg, bánni fogom később? Ugyanez fordítva is igaz lehet, vagyis ha megteszem meg fogom bánni? Ezek a kérdések és az őszinte megválaszolásuk sokat segítenek abban, hogy könnyebben fogadjuk el vagy épp változtassunk önmagunkon, a döntéseinken és előre vigyenek minket a jelen és jövőbeli céljaink érdekében.
Nem egyszerű. Én egy teljes kézműves boltról mondtam le, mert rájöttem, hogy többet vesz el tőlem, mint ad. Elveszi az alkotás örömét tőlem és már csak kötelességnek éreztem. Minden elkészített képben az üzletet kerestem és ez kezdte megmérgezni az egyik olyan tevékenységet, ami előtte boldoggá tett. Most már újra örömmel alkotok, mert nincs az a nyomás, amit egy erre épített üzlet okozott számomra. Újra az énidőm része lett és ez jó.
Ne sajnáljuk az énidőt. Tanuljuk meg használni és legyünk boldogabbak, stressz mentesebbek és produktívabbak tőle. Találjuk meg azokat a módszereket, amik segítenek elsajátítani és egyfajta rutinként alkalmazni. És ha a bűntudat mégis fennáll néha? Fogjuk a családra, hiszen értük is van.
Bezzeg Ilus
