Hétköznapi maceráink

Olvasási idő: 4 perc

Görög Ibolya, Magyarország első számú protokoll szakembere, 2019. június 11.-én tartotta meg „Hétköznapi maceráink” című előadását. Főként a nyaralással kapcsolatos illemről hallhattunk néhány általános jó tanácsok mellett, melyeket Görög Ibolya a hozzá megszokott lebilincselő, humoros stílusában prezentált. Nem véletlenül ő a Mentor(h)áló Pedagógiai estjeinek egyik legkedveltebb, immár harmadjára színpadra lépő előadója.

Az aktualizált, nyaralásról szóló témakör egy fontos üzenettel kezdődött: a pozitív hozzáállás kihangsúlyozásával. Vannak olyan nyaralók, akik mindenben a hibát látják –így viszont nem érdemes elindulni. Görög Ibolya egy jogos kérdést fűz ehhez: „De miért ne legyek jól, nem?” Ezzel meg is alapozta a jó hangulatot, ami az előadásra végig jellemző volt.

A köszönés témája többször is előkerült. Nagyon fontos, hogy ha belépünk a liftbe, szállodába, mindig köszönjünk. Ez viszont lényeges, hogy ne a „Helló” legyen, ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy „zeller” –Görög Ibolya hasonlatával élve. Majd a biológiai megnyilvánulásokról esett szó, itt megtudhattuk például, hogy ha valaki tüsszent, nem kell ismeretlenül, vagy a terem túlsó feléből átkiabálva az egészségére kívánni.

Fotó: Tary Blanka

Ezt követően tértünk át a nyaralással kapcsolatos tudnivalókra. Először arról esett szó, hogy ha rokonoknál, barátoknál szállunk meg, előbb várjuk meg, hogy meghívjanak, és hogy ha a nagymamánál nyaralnak az unokák, két hétnél tovább ne terheljük őt. Kitért arra, hogy még ha otthon is vagyunk, mint fogadó fél, adjunk a megjelenésünkre, hiszen vendégeink vannak. Megtudhattuk, hogy érkezőként milyen ajándékot illik vinni, és hogy ha mi kapjuk az ajándékot, annak bizony örülni kell, akár mi is legyen az. Az ajándékozás résznél arról is kaptunk információt, hogy az orvosnak hogyan mutassuk ki hálánkat, illetve, hogy hogyan/milyen nászajándékot adjunk.

A szállodai közegben való helyes viselkedés ismertetése következett. Először is fontos, hogy az igényeinknek megfelelő helyet válasszunk, így például tartsuk észben, hogy ha nyugodt elvonulásra vágyunk, ne a „családbarátként” jellemzett szállodába látogassunk. Miután lefoglaltuk a szállást, és közeleg a nyaralás időpontja, a pakolás dilemmája kerül elénk. Különösen a hölgy hallgatóságot megszólítva hívta fel a figyelmet Görög Ibolya arra, hogy csak a legszükségesebb holmikat tegyük el. De arra például készüljünk fel, hogy lehet, hogy a szálloda által biztosított tusfürdő illata nekünk nem tetszik, ezért ebből érdemes készülni. Mikor elérkezik a nyaralás ideje, és megérkezünk a szállodába, az első fontos dolog a köszönés, majd rakjuk le a bőröndöt, és menjünk a recepcióhoz. Itt várjuk meg, amíg valaki ránk néz/felénk fordul. Ha van különleges igényünk, azt itt már késő bejelenteni, ezt a szállásfoglalásánál kell megejteni, ezért a recepciónál már ilyenekkel ne próbálkozzunk. Arról is hallhattunk, hogy kinek, mikor adjunk borravalót, például a takarításért is illik borravalót hagyni az ágyneműn, kijelentkezés előtt. Lényeges észben tartani, hogy csak a szoba a vendégé, a folyosó már nem, ezért ott, és az egész nyaralás során alkalmazkodni kell a többi lakóhoz, a szállodai és a közösségi szabályokhoz. Az „a pénzemért mindent, apám” hozzáállás abszolút nem illendő. Ezután az étkezésről esett szó, így többek között arról, hogy hogyan jelezzük, ha elfoglaltunk egy asztalt, és hogy milyen öltözékben jelenjük meg különböző étkezésekkor. Olyan jó tanácsokat is kaptunk, mint hogy az étkezés előtt érdemes megkérdezni, hogy az italt külön számlázzák-e, illetve, hogy ha egy étel már fogytán, akkor inkább várjunk a szedéssel, hiszen hamarosan friss adagot raknak ki belőle.

A vízparti pihenés témájánál először a vicces, tipikusnak mondható magyar szokásokról volt szó, majd az illő viselkedésről hallhattunk, például, hogy fontos, hogy a megfelelő fürdőruhát válasszuk ki, és hogy tartsuk tiszteletben a privát szférát –a másiktól megfelelő távolságra pakoljunk le. Míg a strandon van helye a fröcskölésnek, labdázásnak, egy gyógyfürdőben más szabályok uralkodnak. Ide nyugalomra, pihenésre vágyók érkeznek, tartsuk ezt tiszteletben. Ha a wellness részleget vesszük igénybe mindig tartsuk észben, hogy ott a testünkkel dolgoznak, ezért (is) a tisztaság nagyon fontos. A „szaginformáció” kellemetlenségét Görög Ibolya több ponton is kiemelte: „az EU-ban büdös ember nem kap vízumot”. Arra is figyeljünk oda, hogy ha fényképet készítünk, idegenek lehetőleg ne legyenek rajta felismerhetőek.

Fotó: Tary Blanka

Ezt követték a külföldi tartózkodással kapcsolatos tudnivalók. Ebből az egyik legfontosabb üzenet az, hogy kifejezetten figyeljünk oda a helyi szokásokra. Érdemes például a köszönöm/kérem szót az adott ország nyelvén megtanulni, ezzel máris sokkal szívélyesebben segítenek majd a helyiek. Szó volt a busszal, repülővel való közlekedés írott és íratlan szabályairól, mint például, hogy mit ne vigyünk magunkkal a repülőn, és hogy lehetőleg felszállás után ne kezdjünk el rögtön enni a buszon. Ezután különböző kultúrák néhány jellegzetességeiről volt szó, és ahhoz kapcsolódó jó tanácsokat kaptunk, például, hogy ha nílusi hajóútra megyünk, és van medence a hajón, azt bikinis lányok lehetőség szerint inkább ne vegyék igénybe. Azt is megtudhattuk, hogy van, ahol sértés nem alkudni a piacon, ott nem szabad szégyenlősködni, hanem szemtelenül alacsony árat ajánljunk, hogy aztán félúton találkozhassunk az eladóval. Az adott kultúrára jellemző köszönési formák illetve kézjelek ismerete lényeges. Például a keleti kultúrában semmiképp se hívjuk asztalunkhoz a pincért mutató ujjunk ki-be hajlításával. Az étkezés kapcsán legyünk nyitottak, ne mondjunk rögtön nemet, -vagy menjünk a dolgok elébe, és jelentsük ki, hogy a tenger gyümölcseire allergiásak vagyunk. Ha pedig egy beduin vacsorán veszünk részt, és a vezetőtől egy birkaszemet kapunk ajándékba, azt kötelező megenni. Ha ilyennek nem szeretnénk kitenni magunkat, ne menjünk beduin vacsorára.

Görög Ibolya sok színes, hasznos tanáccsal látta el közönségét. Ezekből tanulhattunk, és közben azt hiszem a többi résztvevő nevében is mondhatom, hogy a viccekkel, anekdotákkal fűszerezett előadáson nagyon jól érezhettük magunkat. Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a fergeteges előadáson.

Tary Blanka

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Korunk egy láthatatlan táblát függesztett fölénk, melyen az áll, hogy Nosztalgiázni Tilos, csak vásárolni szabad, fogyasztani és újabb és újabb termékekre vágyakozni, de én nem tudok arról leszokni, hogy lássam és megkönnyezzem azt, ami már nincs,...