Biztosan Ti is hallottátok már a következő mondatokat és abban is teljesen biztos vagyok, hogy némelyik hallatán összeszorul a gyomrotok, mert annyira elegetek van belőle.
„Minden csak megszokás kérdése.”
„Nemsokára hozzászoksz és akkor könnyebb lesz.”
„Én így szoktam meg, így jó.”
„Ha x napig csinálod, akkor beépül a szokás.”
„Itt ez a szokás.”
Őszintén szólva engem ezek nagyon bosszantanak, több szempontból is. Hiszen mindannyian tudjuk, egy valami állandó, a változás. Hogyan lehetne változni és változtatni, ha mindennel kapcsolatban csak a megszokott dolgokat lehetne csinálni?! Rengeteg hátránya van a rohamtempóban fejlődő világunknak, mert az evolúció ilyen mértékben nem képes alkalmazkodni, mint amennyire gyorsan áramlanak felénk az új megoldások és az információtömeg.
„Gondoljatok csak bele, hol tartanánk most, ha nem változtatnánk dolgokon?”
Véleményem szerint szükség van arra, hogy a megszokás és változtatás egyfajta egyensúlyi állapot legyen mindenkinél és ne hagyjuk, hogy egészségtelen mértékben boruljon fel egyik vagy másik irányba. Egy ötgenerációs családban élek és ennél jobban nem is lehetne szemléltetni, hogy a megszokás melyik generációra hogyan hat vagy mennyire képes a változtatásra, mekkora igénye van a változásra.
Elsőként a Baby boomer generációt említeném. Nyilván vannak kivételek bőven, de a legjellemzőbb rájuk, hogy márpedig ők ragaszkodnak a régi, megszokott dolgokhoz és gyakran a személyük elleni támadásnak vesznek olyan modern dolgokat, mint egy vízforraló, vagy egy elektromos kávéfőző, a felújításról már nem is beszélve. Mindenhez ragaszkodnak, amit megszereztek az életük során és őszintén, ezért sok esetben nem is hibáztathatóak, hiszen ők rengeteg változást éltek már meg és ennek jó adag része teljesen máshogy működik, mint ahogy azt gyerekként megtanulták. És – talán ennek okán – kézzel, lábbal tiltakoznak a változások ellen. Azt hogy ez mennyire jó, vagy rossz, mindenki ítélje meg maga. Ennek ellénre szerintem sokkal jobb lenne, ha minimálisan nyitottabbak lennének az újra. Erre azonban nem sok esélyt látok.
Aztán jön a X generáció, akiknek már könnyebb dolguk volt, hiszen kezdett kinyílni a világ, és már voltak lehetőségeik, hogy az egész életüket NE egy munkahelyen dolgozzák le, hanem tervezhessék, alakíthassák az életüket, a családjukat és a jövőjüket. Elköltözhettek messzire a családi házból, hogy jobban élhessenek. De egy fontos dolog még mindig visszatartja őket a változástól: őket a Baby boomerek nevelték. Így ha kisebb mértékben is, de sokszor ők is eléggé ragaszkodnak a megszokott dolgokhoz, és igazi sértésnek vesznek egy késő délutáni névnapi köszöntést. Egy részük már nyugdíjas, mások közelítenek hozzá és végigdolgozták az egész eddigi életüket. El vannak fáradva, de teszik a kötelességüket, mert ez az elvárt, a megszokott tőlük. Mertek nagyokat álmodni, de elérni azokaat már kevesebben tudták. Így abban reménykednek sokan, hogy a saját álmaikat a gyerekeik fogják megélni helyettük. Az az átlagosan 2-4 gyermek, akit vállaltak.
Majd megérkezünk az Y generációhoz. Erről tudok a legtöbbet, hiszen én is a tagja vagyok. A mi szüleink már jobban akarták, hogy lehessenek céljaink, így sokaknak már nagyobb és változatosabb terveik voltak az életükkel kapcsolatban. Tudatosabban tervezünk családot, karriert építünk és akarjuk a változást. Valójában, az elmúlt 30-40 évben is szinte feje tetejére állt a világ és a búgócsigás játszótéri játékoktól a virtuális világban létezésig mindent átéltünk. Így nem is értem, miért csodálkoznak sokan, hogy megnőtt a mentális betegségek száma. Ekkora változást ennyire rövid idő alatt a szuperszámítógépnek számító agyunk sem bír leégés nélkül. Sokszor gondolkodom azon, mennyi ideig bírná mentálisan valaki, aki hirtelen az 1600-as évekből idecsöppenne. Szerintem a rengeteg, felé áramló információtömegtől rövid úton kapna idegösszeomlást. Számára egy év kellet, hogy annyi inger érje, mint minket ma egyetlen óra alatt. Ez egyben elképesztő is. Én szeretem a változást. Szeretem, ha nem csak a megszokott módon működnek a dolgok és van lehetőségem új dolgokat kipróbálni, hogy javítsak valamin az életemben. A sok lehetőség mellett azonban kevesebb idő jut dolgokra, így a gyerekeink száma is csökkent.
A Z generáció viszonylag gyorsan követi az Y-t, hiszen ahogy telnek az évek, az egyes generációváltások között eltelt idő is egyre rövidebb. Ők már úgy születettek meg, hogy létezett és mindenki számára elérhető volt az internet. A szüleik elkezdték agyonfélteni őket – sokszor jogosan – és mindent, amit az saját gyerekkorukban nem szerettek, azt igyekeznek fordítottan biztosítani a gyerekeik számára. Így a Z generáció igen nehéz helyzetbe került. Túl sok a lehetőségük. Ez önmagában nem is lenne baj, csak a számtalan lehetőség kihasználására már nem nagyon lettek megtanítva. Bármi lehetsz, bármit elérhetsz – ez az üzenet áramlik feléjük. Csak a hogyan és a mivel válaszokat nincs, aki megadja nekik, mert nem ismerik a korábbi generációk sem. Egy olyan családban élnek, ahol kisebb-nagyobb mértékben a megszokások jelen vannak, mégis vágynak a változásra és ez hatalmas szakadékot teremt a korábbi generációk és köztük. Ők igenis akarják a változást, mert a legtöbb esetben látják a változás pozitív hozadékát, szemben az idősebbekkel. Sokan az Y generációból is már ezt a nézetet vallják, aminek köszönhetően nem áll meg a fejlődés a megszokás miatt. Igen komoly felelősséget éreznek a környezet megóvása érdekében és sokkal tudatosabban élnek, mint a Baby boomer, az X vagy az Y generáció eleje.
Aztán elfogyott az ABC. A lányom már az Alfa generáció tagja…néha így nézem, amikor csinál valamit. Hihetetlen, mennyire máshogy működik, mint én, pedig viszonylag fiatalon lettem anyuka, összesen 24 év van köztünk. Egy álló képet is úgy pásztáz a szemével, mintha minden egyes porszem méretű részletét feltérképezné az agya. Egyszerűen éhezik az információra, mert amibe beleszületett az a folyamatos inger, információáramlás, ami minden pillanatban körbeveszi. Lehet tiltani a kütyüktől, az internet bizonyos bugyraitól, de előbb-utóbb úgyis megtalálja őket. A számtalan lehetőséggel ők is nehezen birkóznak meg, szükségük lenne nekik is a terelgetésre. Rengeteg gyereket látok, akik elvesznek a lehetőségekben, talán, mert ebben a felgyorsult világban a szüleiknek nincs elég kapacitása ezt az információéhséget kielégíteni. Bevallom, rengeteg energiámba kerül, hogy jelen legyek az életében egy megbízható, biztos pontként. Nem esik nehezemre, de van köztünk akkora generációs szakadék már, ami miatt sok dolgot nehezen értünk meg egymásból. De az üzenet tőlem ugyanaz felé: bármi lehetsz. És amennyire tőlem telik, meg is kapja az elképzeléseihez a segítséget. Jellemzően nagyon nehezen tartanak ki egy-egy elképzelés, hobby vagy gondolat mellett. Szinte naponta változnak a kedvenc dolgok. De még gyerekek. Most, kamaszként megvan már az igénye, hogy megtalálja önmagát, de szerintem sokkal nehezebb dolga van most neki, mint nekem volt ennyi idősen. Egy biztos: az ő életükben a változás biztosan állandó.
Mennyire jó a megszokás rabjává válni vagy a változásra éhezni? Erre nincsen tökéletes válasz. Mindenből kell, hiszen a hagyományaink nem élnének tovább a megszokások nélkül, de nem is kell mindenhez mindenáron görcsösen ragaszkodni. El kell fogadnunk, hogy mások vagyunk, mást éltünk meg, más korszakban nőttünk fel és mások a nézőpontok is. Ahogy az idősebbek folyamatosan a múltjukba kapaszkodnak (pozitív, de akár negatív irányba is), mert számukra a múlt a biztos pont és szeretnek elmerülni benne, akkor is, ha nem volt felhőtlenül boldog.
A fiatalabb generációkat inkább a jelenük érdekli, az, hogy éljenek. Hiszen azt érzik, hogy egyszer fiatalok. És mi lesz a jövővel? Nos, kisebb nagyobb mértékben, de korosztálytól függően a jövő kérdése egyre fontosabb szerepet játszik minden generáció életében. Az elmúlt évek olyan bizonytalanságot sugalltak mindenki irányába, hogy sokan nem látják könnyen tervezhetőnek a jövőjüket. Persze azért tervezik, tervezgetik mert a jövő igenis számít. Jövőkép nélkül nehezebb az élet.
Ne féljünk a változástól. Ha mindenki ragaszkodna a megszokotthoz, még mindig egy barlangban élnénk bunkósbotokkal. Azt pedig bizonyára egyik jelenleg élő generáció sem akarja. Ugye?! Kössünk kompromisszumot, mérlegeljünk és ne féljünk egyiktől sem. Inkább törekedjünk arra, hogy ez a sérülékeny egyensúly minél többször fennálljon a saját életünkben. Engedjük el, ami nem ad hozzá az életünkhöz, ami hátráltat, ami visszafog minket a fejlődésben, ugyanakkor ragaszkodhatunk, vagy kisebb változtatásokkal jobban magunkénak érezhetjük a jól bevált, megszokott dolgokat. A szokások, megszokások, hagyományok jó dolgok, de lehetnek sajátjaink, újak, amiket mi alakítunk ki a saját igényeink szerint. A későbbi generációknak ezek lesznek majd a megszokottak. Legyünk hát nyitottak a változás irányába. Ha építő jellegű a változás, engedjük be az életünkbe. Ha nem, akkor hagyjuk továbbmenni.
Bezzeg Ilus
