Minden nap felkelni – Mit teszek a céljaimért 6.

Olvasási idő: < 1 perc

Nem nagyon akaródzott megírnom ezt a bejegyzést, mert úgy éreztem semmi különös dolog nem történt, semmi különöset nem tettem a céljaimért, amiért érdemes lenne pötyögnöm. 

Aztán két nap nyűglődés és halogatás után rájöttem, hogy erről is lehet írni. Az elmúlt héten minden nap dolgoztam, volt amikor késő estig, és másnap ugyanúgy korán reggel mentem. Szombaton és vasárnap is. Ezzel jár, ha az ember lánya rendezvényszervezőnek áll, de ha ebben akarok sikeres lenni, akkor egyáltalán nem bánom, hogy ez az időszak kicsit húzósabb. Szóval az elmúlt egy héten a legnagyobb dolog, amit megtettem a céljaimért, az az volt, hogy minden nap felkeltem, és bementem, és örömömet leltem a munkában, még akkor is amikor iszonyat fáradt voltam.

Ahogy korábban írtam, minél sűrűbb az életem, annál jobban tudom beosztani az időmet. Viszont a rengeteg teendő közben időről időre kimegy valami a fejemből, ami fontos lenne. Ezért kell találnom egy módszert, amivel mindent észben tudok tartani (úgy tűnik a határidő napló már nem elég).

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Fuss, hogy érezd: élsz!

Fuss, hogy érezd: élsz!

2019. március 26-án a Mentorháló Pedagógiai esték színpadán Sipos János tartott előadást. Elmondta, hogy szerinte mi a jó életminőség titka: a mozgás, a megfelelő táplálkozás, és az önfejlesztés, egyéni gondolkozás fejlesztése. Először a futáshoz...

A Mentor(h)áló őszi programja

A Mentor(h)áló őszi programja

Sikeres. A Mentor(h)áló - Pedagógiai Esték programsorozata ezzel a szóval írható le a legjobban, Lássuk, hogy idén ősszel milyen előadásokat hallhatunk tőlük, általuk. Az előadásokról természetesen mi is készítünk online beszámolót. Lássuk hát a...

Nyáry Krisztián: Fölébredett a föld

Nyáry Krisztián: Fölébredett a föld

Évadnyitó könyvbemutató előadás a Mentorháló 2.0 programsorozat keretében. Galzó Ákos vendégszerzőnk beszámolóját olvashatjátok. Történelemről kétféle megközelítésben beszélhetünk: Tudományos értelemben, a történelmi események, tények és folyamatok...

Rövid interjú a 30as nyugdíjassal

Rövid interjú a 30as nyugdíjassal

Mint azt már tudhatjátok, február 7-én a 30-as nyugdíjas először fog előadni Szegeden. A Grand Café falai között megtudhatjuk majd, hogy szerinte mi kell ahhoz, hogy  valaki  - akár már - 30 éves korára nyugdíjba vonulhasson. Előzetesben...