Kozma-Vízkeleti Dániel család- és pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus „Mosogat-e egy macsó?” című „stand-up comedy” stílusú előadásán vehettünk részt 2019. április 15-én a Mentor(h)áló Pedagógiai esték sorozatának keretein belül, ahol mindamellett, hogy rengeteg hasznos információt hallhattunk a nemi szerepekről és azok jelenlegi állapotáról, illetve fejlődéséről, remekül is éreztük magunkat.
Az egész előadást végig kísérte a jókedv, a felszabadult hangulat, ahogy a zavarba jött emberek elvörösödött arccal, tenyerükkel a székek kartámaszát csapkodva fennhangon engedték szabadjára vidám kacajukat. Azonban, (valószínűleg) a közönség nem csak azért jött el, hogy egy jót nevessen, hanem azokért az üzenetekért, melyek az előadást szintén végig kísérték, melyeket az előadó az előadás elején és végén is hangsúlyozott: a nemi és kapcsolati szerepek főként a kultúránkon keresztül, illetve azzal együtt változnak, az elvárásaink és normáink azok melyek megszabják ki micsoda és hogyan kell(ene) viselkednie. Erre mindenkinek hatása van, így vagy úgy. Mindenkinek van véleménye és ezeket mi magunk és a környezetünk alakítjuk a kommunikációnk által, ezért különösen fontos lenne az, hogy ki is nyilvánítsuk a véleményünket, mindezt pedig nyitottan, ész érvekkel alátámasztva, egymást elfogadva és támogatva.
Ahogy fentebb is leírtam, mindenkinek megvan a maga véleménye, vannak, akik azt mondják, hogy a nemi szerepek és/vagy családi kapcsolatok válságba kerültek, a hiper-liberális eszmék romlásba taszítják a nyugati társadalmakat, míg mások főleg a társadalom által generált kihívásokhoz való alkalmazkodást látják a szükségszerű változásokban. Tény, hogy számos újabb keletű családmodell, kapcsolati minta vagy nemi szerepek válnak népszerűbbekké, vagy jellemzőbbekké, melyek például 10-20 éve nem igazán voltak megfigyelhetők. Az előadáson több ilyen kapcsolati minta vagy családi együttélési modell került említésre, illetve jellemzésre, melyekre különösebben nem szeretnék kitérni. Mindenesetre nagyon érdekes volt látni és hallani azt, hogy egyrészt milyen modellek léteznek, másrészt, hogy az évek folyamán hogyan változtak ezek a kultúránk és a technológiai vívmányok elterjedésével.
Nagyon érdekes és természetesen vicces volt, amikor az előadó felsorolta a „tipikus nő” és a „tipikus férfi” karakter jellemzőit. A teljesség igénye nélkül összességében elmondható, hogy a hagyományos férfi és a hagyományos női értékek és jellemzők közötti határok elmosódtak, egyrészt egymástól kevésbé különbözőek, másrészt a hagyományossal teljesen ellentétesekké váltak.
Körülbelül úgy kell elképzelni a szituációt, hogy létezik egy csokor jellemző és ebből a kedvükre válogathatnak mind a férfiak, mind a nők attól függően, hogy hogyan akarják magukat megélni, megvalósítani, vagy éppen, hogy a környezetük elvárásainak megfeleljenek. A társadalmunk és a kultúránk megadja a lehetőséget a választásra, melyet felfoghatunk felszabadító érzésnek, ami azonban egyben elbizonytalanító is. Amíg az emberek nem tudnak választani, az biztos eredményt feltételez, amikor azonban számos választási lehetőség áll rendelkezésünkre, bizonytalanná válunk, hogy melyik lenne számunkra a legtökéletesebb. Ebből a szintén ellentmondásos jelenségből következik az, hogy manapság egyre többen kezdik azt érezni, hogy ők nem „tipikus férfiak”, vagy éppen „tipikus nők”. A hagyományos két egymástól távoli pontból (ahol egyik pont a férfit, másik pont a nőt szimbolizálja), manapság a két pontot összekötő szakasz vált, melyek így egy skálát alkotva teszik lehetővé, hogy az egyén ezen a skálán hol, melyik ponthoz közelebb helyezze el magát. Így lehetséges az, hogy a „csak férfi” és „csak nő” mellett megjelent számos olyan „köztes nem”, vagy annak érzése, azok értékeivel való azonosulási minta, melyek megannyi embert megbotránkoztat.
Azonban nem csupán a külsőleges szélsőséges megjelenési formák azok, melyek hatással vannak az életünkre, hanem a skálán, illetve az értékhalmazokból kiválogatott jellemzőkkel való azonosulás, melyek a viselkedésünket, így baráti és családi kapcsolatainkat is irányítják.
Az elmondottak alapján elmondható az, hogy egyrészt a címben lévő kérdésre a válasz NEM. Nem mosogat egy macsó, hiszen a macsó azért macsó, mert ő nem mosogat. Ő egy olyan többnyire hagyományos jellemzőkkel rendelkező férfi, akinek „nem fér bele” a mosogatás, így hiába is akarjuk őt megváltoztatni, nagy eséllyel nem fog menni. Az előadó tanácsa, hölgyeim az, hogy a macsót ne mosogatásra „használjunk” és ha jót akarunk magunknak, ne akarjuk arra kényszeríteni.
Másrészt pedig az is nagyon fontos, hogy magunkat ismerjük meg először, fedezzük fel magunkban a bennünk lévő értékeket, azonosuljunk ezekkel és alkossuk meg úgy önmagunkat, hogy a legjobb legyen mind nekünk, mind a környezetünknek (de főleg nekünk). Gondoljuk át alaposan, akár találhatunk egy példaképet is, akinek az értékeit tanulmányozzuk, de fontos, hogy ne másoljuk le azokat, találjunk saját értékeket! Ezeket az értékeket úgy használjuk kapcsolatainkban, hogy párunkkal kiegészítsük egymást, együtt tudjunk működni és ne versengjünk vele állandóan! Magunkat és párunkat is ismerjük el, támogassuk és erősítsük! Ha ezt tesszük, akkor biztosak lehetünk abban, hogy szeretni fogjuk önmagunkat és tartós, boldog párkapcsolatban fogunk élni.
Reméljük, hogy aki nem hallhatta az előadást, ebből az összefoglalóból nagyjából megtudhatta, hogy mit hagyott ki. Személy szerint (ezen összefoglaló írója) nagyon élveztem az előadást és sok új dolgot ismertem meg. Szeretnénk megköszönni a Mentor(h)álónak a lehetőséget, hogy részt vehettünk rajta. Az előadásról készített profi képek itt érhetők el.
