Prezi Mindset Halácsy Péterrel

Olvasási idő: 2 perc

Nem is olyan rég egy előadáson voltam, ahol Halácsy Péter, a Prezi egyik alapítója adott elő. Belépős volt, kifizettem. Akkor még nem tudtam, hogy életem egyik leghasznosabb 1600 Forintját költöttem el.

Rengeteget jegyzeteltem, melyből kiválogattam azokat a főbb mondanivalókat, melyek engem leginkább megfogtak és melyeket tovább szeretnék adni neked is.

Először is, elmesélte, hogy 24 éves koráig szinte nem küzdött igazán semmiért, született tehetség volt, minden a jó irányba vitte őt, majd eljött a 25-26 éves kor, amikor semmi nem jött össze neki, melyet ő a „tehetséges emberek tragédiájának” nevezett. Sok ilyen ember ekkor jut el oda, hogy komolyan meg kell küzdeni valamiért és ekkor kell rájönnie, hogy mégsem annyira tehetséges. Péter szerint, ha ezt elfogadod, már megtetted az első lépést afelé, hogy kikerülj ebből a mocsárból.

Majd a cég alapítására tért, melyet a rossz időszak közben/után kezdtek el. Állítása szerint 3 olyan ember állt össze, akiknek köze nem volt egy cég vezetéséhez. Mégis, mint azt látjuk, bejött nekik. S mi volt a titkuk? Péter szerint a „mindset” hozzáállásban keresendő a válasz, mely szerint „Még nem tudom, még nem értek hozzá, de majd megtanulom, hiszen gyakorlással mindenfajta tudást képes vagyok fejleszteni!”

Ez kell ahhoz, hogy elindíts egy céget, hogy jó vezető legyél, és hogy megváltozzon az életed. Ugyanis, ha elfogadod, hogy nem tudod, már tudod, hogy mit kell tudnod, és ha eltökéled, hogy úgyis meg fogod csinálni, akkor meg fogod csinálni. Ez az egyik olyan dolog, amin elgondolkoztam, valamint még egy dolog:

„Vésd az agyadba, mindig tudsz jobb lenni, de soha a legjobb!” Péter azt mondta, nem szabad másokhoz hasonlítanod magad, mert akkor az ő teljesítményükhöz méred magad, nem pedig a sajátodhoz. Elsősorban viszont neked kell fejlődnöd! Nem azt kell nézned, hogy jobb vagy-e, mint a másik, hanem jobb vagy-e, mint a tegnapi önmagad! Szerinte ez az egyik forrása a boldogtalanságnak és az elégedettlenségnek, mellyel abszolút egyet tudok érteni. A lényeg: Legyél képes minden nap jobb lenni!

Végül, amit szintén meg szeretnék veled osztani, amit fontosnak tartanak a Prezinél, hogy mindig, minden témában nyitottak. Nincs csőlátásuk, nem ragaszkodnak a berögzült, dogmatikus normákhoz, nyitottak az újdonságok felé és keresik is azokat.

Például Péter állítása szerint ők voltak az első olyan cég, mely Budapesten a Gay Pride-on kinyilvánította, hogy nyitottak és elfogadóak. A következő évben 80 cég követte őket. Továbbá, olyan akciókat csináltak, amikor csak úgy elmentek egy hátrányos helyzetű településre, és segítettek az ott élő embereken. Iskolát újítottak fel, templomot renováltak stb. Ez is olyan dolog, melyet azóta több cég is követ.

Nagyon szimpatikus volt az, és személy szerint nem gondolom álszenteskedésnek, amikor azt mondta, hogy a pénzt és a hírnevet arra lehet és kell felhasználni, hogy javítsd a környezeted. Nem a saját szórakoztatásodra, vagy megélhetésedre kell fordítani, hanem, hogy a körülötted élő emberek életét jobbá tedd!

További sok sikert kívánunk a munkájukhoz és a céljaik eléréséhez, reméljük valamilyen módon mi is részesei lehetünk ezeknek a sikereknek!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Mi az idő?

Mi az idő?

Mi az idő? Ezerféle megfogalmazással találkozunk rendszeresen, amik nagyobbnál nagyobb életbölcsességeknek hangzanak, mint pl.: “Az idő pénz." "Az idő relatív." "Arra van időd, amire te szeretnéd.” Ezek nagyon okos gondolatok és valahol...

Nekem az idő

Nekem az idő

  Köszi, de rendben van a napirendem. Teljesen jól kihasználom a napi 24 órámat, mindenre marad időm, amire szeretném, nincs szükségem külső segítségre. Mondjuk a múlthéten sikerült visszarázódnom, mert előtte történt az a dolog, és teljesen...