Bizonyos értelemben az emberek hasonlítanak a rovarokra. Azokra a rovarokra, akik betévedtek a lakásba és a kiutat keresik. Ahogy a rovaroknak az a céljuk, hogy kiutat találjanak, úgy az embereknek is megvan a sajátjuk. Talán, ahogy a rovarok is nekicsapódnak egymás után az ablaknak, vagy mászkálnak rajta, hiszen látják maguk előtt a céljukat, a kiutat; úgy az emberek is látják maguk előtt a célt, csupán van egy gát, egy akadály, amit le kell küzdeni az eléréséért. A kérdés, hogy van-e erőd, illetve eszed elérni azt célt, vagy addig bolyongsz, mígnem a cél meghiúsul, vagy ameddig le nem ütnek…
Ahogy egy poloska a nyitott ablakon mászkál és a kiutat keresve az ablakkeretnek ütközik, és a cél előtt pár centire visszafordul, úgy az emberi célok elérésénél is talán épp akkor adjuk fel, amikor már csak pár centi van a sikerig.
Gondolj arra, amikor fel akarod adni, hogy talán ez lehet az az utolsó lépés, ami a célod eléréséhez vezet! Ha pedig végképp nem megy, gondolkozz el azon, hogy vajon min kellene változtass annak érdekében, hogy elérd. Talán olyan triviális az egész, mint a poloska, akinek csak fel kellene néznie egy kicsit, ahelyett, hogy csak előre néz és egy pici akadály miatt visszafordul, holott a nézőpont megváltoztatásával egy másodperc alatt elérné célját.
