Slipknot koncert Budapesten

Olvasási idő: < 1 perc

A metál rajongók egyik sláger bandája február 4-én ismét Magyarországra érkezik. A nyári VOLT Fesztiválos koncertjük hatalmas sikert aratott, s nem kétség, hogy néhány hét múlva is a legjobb formájukat akarják majd hozni.

A tavalyi év koncertjének titulált buliról az index újságírója írt egy nagyon jó cikket itt, amiben azt ecsetelte, hogy a düht, mint érzelmet milyen jól használja fel a zenekar a szövegírás és a megzenésítés során. Mindemellett sikerült meginterjúvolniuk Corey Taylort is, aki hasonlóképp beszél a munkájukról és az érzelmek-zene-rajongók hármasáról. Ezt a cikket is mindenképp ajánljuk elolvasásra.

Bár a We are not your kind album – amivel hozzánk is érkeznek – nem szólt akkorát, amint a The gray chapter, ahol az olyan klasszikusok sora született, mint a Devil in I vagy a XIX, még így is sok ország slágerlistáján került az első helyre.

Pusztán azért, mert az új albumukból egyszerűen hiányzik az az átülő erő, ami megszoktunk tőlük. Az is lehet azonban, hogy az előző albumuk tette annyira magasra a lécet, hogy a Corey-ék ők maguk sem tudták ezt most megugrani.

Nem kell tartani azonban attól, hogy jó számok nélkül maradunk, hiszen az Unsainted is olyan, hogy azt újra és újra hallgatja az ember.

Február 4-én a régi slágerek mellett biztosan fognak játszani a The Gray Chapter albumról és az új album jónéhány száma is belekerült a listába, így a jó koncert garantált ezúttal is. A kérdés most inkább az, hogy egy zárt csarnokban miként tudják majd felülírni a nyári éjszakai, szabadteres hangulatot. A budapesti Papp László Sportarénában megtartandó koncertre a Livenation oldalán lehet jegyet vásárolni.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Korunk egy láthatatlan táblát függesztett fölénk, melyen az áll, hogy Nosztalgiázni Tilos, csak vásárolni szabad, fogyasztani és újabb és újabb termékekre vágyakozni, de én nem tudok arról leszokni, hogy lássam és megkönnyezzem azt, ami már nincs,...