Nálatok is probléma, hogy

u

az egyik állandóan lazsálna

u

a másiknak csak a munkán jár az esze

u

a harmadik a korábbi sérelmeket emlegeti fej újra és újra

u

a negyedik belekényelmesedett a korábbi projektek / pályázatok sikerébe.

Konkrét példát említve: a stresszhatások ülönböző módon terhelik az embereket.

Egy kiegyensúlyozott időperspektívával rendelkező embernél kisebb lesz a stressz szintje, hiszen tudja, hogy ő irányítja a döntéseit, ő maga felelős a saját hangulatáért. A tréningen konkrét eszközöket adunk ezek eléréséhez.

Azoknak a cégeknek ajánljuk a tréninget, amik szeretnék, hogy

– kiegyensúlyozottabbak legyenek a munkatársaik
– jobban megértsék a kollégákat és a kollégák egymást, így is növelve a hatékonyságot
– elkerüljék a kiegést, túlhajszoltságot
– a munkatársak számíthassanak egymás támogatására
– növelkedjen a munkamotiváció és csökkenjen a halogatás
– a kudarcokból valóban tanuljanak

A tréninghez az alábbi 2 dolgot adjuk.

Bónusz 1

BÓNUSZ 1: Nem maradsz egyedül

Az önmagunkkal való munka (önfejlesztés) során rengeteg kérdés merül fel, és ilyenkor az a legjobb, ha ezt van kivel megbeszélni.

Ezért minden tréningrésztvevő kap egy lehetőséget, hogy belépjen egy zárt Facebook csoportba, ahol van lehetőség feltenni a kérdésedet, megnézni, hogy mások hogyan oldottak meg 1-1 gyakorlatot, beszélgetni, vagy kérdezni a szakértő trénertől.

Munkafüzet

BÓNUSZ 2: Munkafüzet

Egy tréningnek elengedheteten eszköze a munkafüzet, amibe szabadon lehet jegyzetelni, gondolatokat felírni és a gyakorlatokat elvégezni. Az általunk adott munkafüzet úgy lett elkészítve, hogy az passzoljon a Te tanulási szokásaidhoz, így akár ki is nyomtathatod, vagy bele is írhatsz digitálisan, mert szerkeszthető PDF-ben küldjük el neked.

Belelapoznál a munkafüzetbe?

Néhány oldalt elérhetővé tettünk, hogy el tudd dönteni neked való-e a tréning.

Kitől tanulhatsz?

Sebestyén Edmond

neveléstudományi kutató, tréner

Kutatóként ismerem a tudományos közeget, felismerem egy-egy kutatás erősségét, korlátait. Az időperspektíva kutatásában és a mindennapi alkalmazásában nagy potenciált látok.

Trénerként pedig ezt szeretném átadni, ez nem egy sokadik (időgazdálkodási) tréning, hanem egy hosszútávú egyéni életvezetést meghatározó képzés, ami mögött több mint 30 év kutatási eredménye áll.

Mennyibe kerül ez nekem?

 

 

Mivel csak nálunk érhető el az időperspetkíva tréning, ezért nehéz összehasonlítani. A következő táblázatban a témáhöz közel álló időgazdálkodási tréningeket vettük alapul.

Mint láthatod teljesen piaci áron dolgozunk, ezeket bármikor felvállaljuk.

Maradtak még kérdéseid?

Hogyan fogom megkapni a tréning anyagait?

Ha befizetted a képzés díját, akkor e-mailben fogod megkapni a leckéket. A haladás a saját ütemedben fog történni. Bármikor elvégezheted a leckéket. Tehát, ha épp nem érsz rá hétköznap, akkor hétvégén is foglalkozhatsz vele.

Szöveges vagy videós formátumúak a leckék?

Is-is. Minden lecke videós anyaggal indul, majd neked kell dolgoznod a munkafüzetben. Ezek előre felvett anyagok, így nincs időbeni kötöttség.

Mennyi idő elvégezni a tréninget?

Kb. Napi 20 perc befektetett munka 10 napon keresztül. Mivel földi halandók vagyunk, ezért valaki 1 hét alatt megcsinálja és van, akinek 3 hét kell.

Miért kerül ennyibe?

Ennek két oka van.

Az egyik, hogy azt értékeljük igazán, amiért fizetünk. Így a tréningbe fektett energiád is nagyobb lesz.

A másik pedig, hogy ha megnézed manapság mennyi egy időgazdálkodási tréning ára, akkor láthatod, hogy ez az ár valójában igazán kedvező.

Mi történik akkor, ha nem tetszik a tréning?

Természetesen megértjük, ha úgy érzed, hogy ez nem neked való / nem jött még el számodra az ideje.

Ha nem tetszik a tréning, akkor a magyarázkodás nélküli pénz visszafizetés feltételei mellett visszautaljuk neked a tréning díját.

Nekem erre nincs időm

Ugye érzed a helyzet iróniáját? Még csak nem is egy időgazdálkodási tréningról van szó, hanem az azt befolyásoló pszichés munkáról és fejlesztésről.

Mikor máskor, ha nem most?
Ha most nem, akkor mikor lesz rá időd?

Kik állították össze a munkafüzetet?

Sebestyén Edmond neveléstudománnyal foglalkozó kutató, aki több, mint 5 éve foglalkozik az oktatás tudományos oldalával, valamint számos csapatépítőt és tréninget tartott már.
A tréning megalkotásához bevonta az időperpsektíva hazai és nemzetközi szakértőit is.

Részletesebben itt olvashatsz róla.

Hajlamos vagyok a halogatásra / elég feledékeny vagyok

Semmi gond, ez mindannyiunkkal előfordul. Éppen ezért beépítettünk egy emlékeztető rendszer a képzésbe, ami úgy működik, hogy ha nem mentél tovább egy leckén 3 napja, akkor kapsz egy emlékeztető e-mailt, ami kedvesen visszaterel az önfejlesztés útjára.

Még bizonytalan vagy, de elkezdett érdekelni az időperspektíva?

Engedd meg, hogy küldjünk neked néhány további infót (e-mailt) az időperspektíva és a munka összefüggéseire.

Ez teljesen ingyenes és kötelezettséggel sem jár. Megírtuk, mert fontosnak tartjuk és segíteni szeretnénk vele.

Ha biztos vagy benne, hogy erre van szükségetek, akkor válaszold meg az alábbi űrlap néhány kérdését és a leírtak alapján eldöntjük, hogy valóban tudunk-e segíteni nektek avagy sem.