Időperspektíva tréning

Úgy érzed, hogy beleragadtál egy élethelyzetbe és nem tudod, hogy miként juss ki belőle?
Úgy érzed, hogy céltalanul bolyogsz és nincsen semmilyen jövőképed?
Úgy érzed, hogy nem tudsz örülni a mindennapok csodáinak, mert folyton a következményekre gondolsz és, hogy mennyi helyen kell teljesítened?

 

 

Jó helyen jársz!

Időperspektíva

Időperspektíva-teszt

Nem tudod, hogy pontosan milyen az időhöz való viszonyod?

Sebestyén Edmond

neveléstudományi kutató, tréner

Már a mesterszakos szakdolgozatom (2017) is a hatékony időgazdálkodásról szólt. Azóta foglalkoztat az időgazdálkodás témája, s szabadidőmben ennek a tudományos hátterével, valamint a mindennapjainkat átható, a döntéseinket befolyásoló időperspektívával foglalkozom.  Én fejlesztettem, teszteltem és alkottam meg Magyarország első időperspektíva tréningjét, s a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyire hatékony eszköz a életünk jobbá tételében. Ha érdekel, hogy az időperspektíva hogyan segített át egy nagyon nehéz élethelyzeten, akkor olvasd el ezt a bejegyzést.

A Tudatos ötszázaléknál azért foglalkozunk az időperspektíva fejlesztésével, mert hisszük, hogy ebben rejlik a teljes és kiegyensúlyozott életvezetés (egyik) alapja.

Mi az időperspektíva?

A válasz arra, ha eddig nem tudtad, hogy nálad miért nem működik az időgazdálkodás

Az emberek idővel kapcsolatos problémái

#1 Beleragadtál egy élethelyzetbe és nem tudod, hogy miként juss ki belőle.
#2 Céltanul bolyongsz és nincsen semmilyen jövőképed.
#3 Nem tudsz örülni a mindennapok csodáinak, mert folyton a következményekre gondolsz, arra, hogy mennyi helyen kell teljesítened.

Felismered magad? Te melyik vagy?

  • A régi szép időket felidéző vagy a múlt eseményein kesergő?
  • Az élvezeteket hajszoló vagy a sorsát elfogadó?
  • A céljaid megvalósító vagy a spiri?
A fenti kategóriák mindegyike bennünk van, a kérdés az, hogy ezek milyen mértékben és hogy mennyire szabotálják vagy támogatják az életünket.
A múltban történteken nem tudunk változtatni, azon azonban igen, hogy miként gondolunk ezekre. Ha a negatív eseményt pozitívvá változtatjuk, az befolyással van a jelen döntéseinkre is, ezáltal kiegyensúlyozottabbá, teljesebbé tehetjük az életünket.

 

Az időperspektívánk az életünk minden területére hatással van, egészen onnan, hogy ki-mikor érkezik egy találkozóra (késik, időben érkezik vagy már idő előtt odamegy), milyen a szülői stílusunk („fiam, mindig tegyél félre, gondolj a jövőre”), odáig, hogy milyen a szexuális életünk stb.

Miről szól ez a tréning?

– A tréning során megismerheted a saját időperspektívádat és megmutatjuk azokat a lépéseket, hogy – szükség esetén – miként tudsz változtatni rajta. Végigmegyünk a múlt, jelen és jövő állomásain és ott, ahol neked szükséged van rá elidőzünk egy kicsit, hogy tudj rajta változtatni.

– A tréning végére képes leszel a saját időperspektívád felismerésére, a saját és mások döntéseit befolyásoló időmechanizmusok felismerésére és megváltoztatására. Magyarán képes leszel irányítani és megváltoztatni a saját életedet.

– Jobban megértheted egy-egy döntésed mögött húzódó belső pszichológiai működésedet

– nagyobb önkontrollt gyakorolhatsz az időd, így az életed felett

Zimbardo Philip

Honnan tudom, hogy ezek a dolgok tényleg így vannak?

A tréning a világhírű Philip Zimbardo 30 éves tudományos munkásságán alapul. Zimbardo szerint az emberek alapvetően három részre osztják az időt; múlt, jelen és jövő. Az, hogy miként tekintünk ezekre (milyen az időprespektívánk) alapjaiban befolyásolja döntéseinket, viselkedésünket, így az hatással van a magánéletünkre, munkánkra és kapcsolatainkra is.
A garancia az ő tudományos munkássága. Nem állítunk többet, mint amit a tudományból tudunk.

Kinek ajánljuk? Elsősorban azoknak, akik…

…ugyanazokon a dolgokon mennek keresztül újra meg újra, de nem tudnak kilépni belőle, és ez már kellően zavarja őket
…tűztek ki célokat, de még sosem valósították meg őket
…szeretnék a múlt negatív eseményeit pozitívként látni
… megérteni, hogy mások miért úgy döntenek, ahogy
…elegük van abból, hogy más mindig fontosabb, mint ők maguk.

 

Kinek NEM ajánljuk? Azoknak, akik…

…úgy érzik, hogy kiegyensúlyozott az életük
…képesek önmaguk is megküzdeni egy-egy élethelyzettel
…a múltjukat pozitívnak látják, a jelenlegi életük nem gátolja a jövőbeni céljaikat és a jövőképük mellett tudják élvezni a jelen pillanatait
…nem szeretnének megismerkedni egy új fajta látásmóddal
…nem mernek odaállni a család elé és azt mondtani, hogy „márpedig én részt veszek ezen a tréningen

Figyelem! A tréning nem helyettesít semmilyen terápiát! Az, akinek segítségre van szüksége pl. múltbéli események feldolgozásához, forduljon szakemberhez (pszichológus, pszichiáter stb.).

2 féle módon tudsz részt venni a Időperspektíva tréningen

 

 

Kiscsoportos tréning, személyes részvétellel

A képzés egy napos, általában 10 órakor kezdünk és 15 órakor ér véget.
A képzésen maximum 15 ember vehet részt.
A képzés helye Szeged / Budapest.
Ha jobban szeretsz személyesen tanulni, akkor ez formát ajánljuk neked.

Online tréning

A képzés online formában kerül megrendezésére. Nincs helyhez és időhöz kötve, így bárhol, bármikor becsatlakozhatsz és a saját tempódban tudsz haladni. Ha jobban szeretsz online tanulni, akkor ezt ajánljuk neked.

A két képzési forma között van tartalmi különbség, azonban egyik sem jobb, több vagy rosszabb, mint a másik. Azt válaszd, amelyik jobban passzol hozzád és amelyiket inkább előnyben részesíted.

Tetszik, amit eddig olvastál a tréningről?

Nagyon megtisztelő, ha igen! Örülünk neki, ha felkeltettük az érdeklődésedet! Egy ilyen jellegű tréning elkészítéséhez nagyon sok munkára volt szükség, főleg úgy, hogy a Zimbardo-ék féle tudományos kutatási eredményekre építjük a tréning tartalmát.

Az online tréning időpontjához és a jelentkezési határidőhöz görgess lejjebb.

%

a tréning készültségi állapota, csak Rád vár!

Addig is ajánljuk, hogy nézd meg, milyen a jelenlegi időperspektívád vagy regisztrálj a lenti linken, hogy semmiképp ne maradj le a tréning indulásáról. Sőt, ha regisztrálsz küldünk neked néhány hasznos tippet és 1-2 érdekességet is az időperspektívával kapcsolatban.

Ha még nem tudod, hogy pontosan milyen az időhöz való viszonyod, akkor

VAGY

Ha tetszik a téma, akkor kattints a lenti gombra