Pénzügyi Alapismeretek tréning

Vannak olyan dolgok az életünkben, amit napi szinten rutinszerűen használunk, azt hisszük ismerjük, aztán elmegyünk egy tréningre és rájövünk, hogy amit eddig tudtunk róla az téves, haszontalan vagy akár káros volt számunkra.

Szilágyi Imre Pénzügyi Alapismeretek tréningjén nemcsak tabukat döntögetett, hanem 170 fős hallgatóságát győzte meg arról, hogy „a pénzügyi műveltséged a jóléted alapja!
Mint az élet oly sok más területén, a pénzügyekben is az önfejlesztés révén érhetünk el nagyobb eredményeket. Ezen a tréningen olyan (józanító) pofonokat kapunk a pénzügyi világgal és szokásainkkal kapcsolatban, hogy – ahogy Imre is mondja az oldalán – a tréning után erősen más szemlélettel fogunk tekinteni a pénzre! Csak akkor gyere el, ha készen állsz a pénzzel való gondolkodásod (pozitív) megváltoztatására. Nem lesz szó csodamódszerekről, nem mondják meg a „tutit”, abban segítenek, hogy felkészüljünk arra, ami várható az életben. Lássuk, miről is van szó:

Alapelvek
1) Bármilyen furcsa is a pénz önmagában értéktelen, egy „papír fecni” és semmi több. Értékessé a mögöttes tartalom (termék vagy szolgáltatás) által válik. Példa:
Ha a termékkel vagy szolgáltatással (pl: saját munkaerőnk) értéket teremtünk, akkor ennek meglesz a megfelelő „jutalma”, amit például munkabér címen kapunk meg. Ez volt az első paradigma a nap elején és már érezni lehetett a fogaskerekek más irányú forgását a nézőközönség tagjai között.

Az értéked = időd + szabadságod

Először teremts értéket, jönni fog a pénz.
Magyarországon szeretjük elfelejteni, hogy miért szegényednek el egyesek, és miért gazdagodnak meg mások. A gazdagok gazdagabbak lesznek, mert több értéket teremtenek.

Az új pénz keletkezése (tréning munkafüzet)

2) Amíg nem kerül be a forgalomba, addig nem keletkezik új pénz. Új pénz akkor keletkezik, ha valaki hitelt vesz fel. A pénz teremtődik, ami mögé a jövőben értéket kell teremteni. Ha visszafizetjük a hitelt, nem marad pénz, ezért matematikailag képtelenség visszafizetni. Egyetlen megoldás az állami eladósodás, de ez adóemeléssel jár. A Római birodalomban 1% volt az általános adó, ma Magyarországon 27%.

 

Idő: mindenkinek napi 24 óra áll rendelkezésére. Pénz: lásd első pont.
Fontos megértenünk, hogy a mai gazdasági rendszer már régen nem kapitalista, ehelyett pontosabb megfogalmazás a kreditizmus rendszere (kredit = hitel). A gyors fejlődéshez, az erősen növekedő gazdasághoz több pénzre van szükség. Több pénzt, – ahogyan írtuk – hitellel lehet elérni, ebből lesz több fogyasztás, ez pedig növekvő gazdaságot eredményez és a folyamat kezdődik elölről.

A pénznek vannak bizonyos törvényei, amiket nem kell, viszont érdemes életünkbe beépíteni:
• pénzből mindig bőség van
• ahhoz áramlik, aki (értéket) ad
• a pénz értéktelen
• az idő szűkös, a pénz nem

“Szeretnék változtatni azon, hogy az emberek elkezdjenek érdeklődni a pénzügyek iránt.”

Megdöbbentő az a tény, hogy a világ pénzrendszere a hitelekre épül (szinte nincsen olyan ország, bank, jegybank, ami ne lenne eladósodva). Rögtön feltehetnénk azt a kérdést, hogy hogyan lesz ebből kiút? Pontos és jó válasz nincsen erre a kérdésre. Olyan ez, mint egy lufi, amit csak fújunk és fújunk, valamikor ki fog durranni és akkor kell észnél maradni.

Pénzügyi Alapismeretek_hallgatoság
A terem teljesen megtelt

A krízishelyzetben születnek nagy találmányok, születnek új cégek. A nagy gazdasági világválság éve >>szülte<< a legtöbb milliomost.
Feltehetnénk a kérdést, hogy akkor most a hitel rossz? Erre talán úgy válaszolhatnánk legjobban, hogy van jó és van rossz hitel, attól függően, hogy mire használjuk fel. A fogyasztási hitel (autóra, háztartási gépekre, felelőtlen pénzköltésre) a rossz hitel kategóriába tartozik. Ha ugyanezen pénzt olyan helyre fektetünk be, ami további pénzt, értéket fog termelni (lakás, amit később kiadunk, cégünk fejlesztése stb) akkor az jó hitelnek számít.

Honnan van ennyi pénz?
Évezredeken keresztül volt fedezet (nemesfém) a pénz mögött. Így egy érme pont annyit ért, amennyi aranyat, ezüstöt stb tartalmazott. Később pedig az állami kincstárban lévő arany biztosította a pénz értékét.

Amerika szerepe
1971-ben ez megváltozott. Az aranyfedezethez való kötést Nixon elnök ideiglenesen (már 44 éve!) felfüggesztette. Így az azóta eltelt évek alatt előállított dollár mögött nincs valós fedezet, nincsen érték, ami azért fontos számunkra, mert a világ pénzkészletének több, mint 60% dollár. A világ egyik legnagyobb üzleti ága (kőolaj kitermelés) egy nemzetközi megegyezés szerint hordó/dollárban mérendő. A jegybankok valutatartaléka szintén dollár. Ezért közvetve, és közvetlenül is hatással van és lesz is ránk, hogy mi történik a dollárral.
Nem kérdés, hogy részben Nixon elnök ezen döntésnek köszönhető az azóta bekövetkezett óriási mértékű technológiai és gazdasági fejlődés. Mondhatnánk: valamit, valamiért.

Már tudjuk, hogy a pénzünk folyamatosan romlik, ezért a legjobb megoldás, ha olyan eszközökbe fektetünk be, ami értékálló. Pl: ingatlan, energia (megújuló és nem megújuló), fém, mezőgazdaság, + passzív jövedelmek.
Ne tárolj nagyobb összegű pénzt otthon, a bankszámládon! -> értéktelenedik. – jön az intelem.

Tanulási tölcsér
Szilágyi Imre többször is kiemelte, hogy számára fontos, hogy ezeket a dolgokat ne csak passzív hallgatóként jegyezzük meg, amit pár nap után elfelejtünk, hanem aktívan tanuljunk, ezért az elhangzottakról egy munkafüzet is kaptunk, így bármikor felidézhetőek az ott elhangzottak. Mindemellett bizonyos témák után 2 perces megbeszélési időt kaptunk, hogy a mellettünk ülővel megvitathassuk az elhangzottakat, s jobban rögzüljenek az információk.

http://www.pszichologus-kecskemet.com/

Az ötszázalék.com tanácsa: a pénzügyeink esetében is a tudatosság és a jó szokások kialakítása a döntő. Figyeljünk oda a pénzkezelésünkre.

Ezen cikk egy kis szeletet mutat be a tréning teljes anyagából, aki úgy érzi, hogy többet szeretne megtudni a pénzügyekről, látogasson el a www.lifesuccess.hu weboldalra.
A cikk elkészültéért nagyon köszönjük a lehetőséget Szilágyi Imrének, a lifesuccess.hu alapítójának!

Facebook
Facebook
Google+
https://otszazalek.com/penzugyi-alapismeretek-trening
RSS