Krakkó tök jó! Írhatnék csupán ennyit, de annyi gondolat zúdul a fejemre, hogy nem fogok itt megállni. Egyrészt egy három szavas mondat nem elég egy év összefoglalásához, hisz sokkal komplettebb és sokszínűbb érzések kavarognak a fejemben. Másrészt, annak ellenére, hogy ebben a felgyorsult világban élünk, egy három szavas összefoglaló nem lenne minősíthető, még akkor sem, ha személyiségemet tükrözné, és szóban valami ilyesfajta tömör mondattal válaszolnék.
Az önkéntesség is tök jó. Ezt az év több pontján is megtapasztaltam, többek között itt Magyarországon is. Múlt héten például segítettem a Máltai Fiatalok által szervezett „Közelebb hozzuk a játszóteret” programon, amit a “72 óra kompromisszumok nélkül” nevezetű önkéntességet promotáló hétvége keretein belül rendeztek meg. A gyermekek mosolya, nevetése jó visszajelzés volt a program sikerét illetően. Másnap a hétvégét egy csoportos megbeszléssel zártuk, és több ilyen inditó gyakorlattal kezdtünk. Egyik ilyen gyakorlat az volt, hogy válaszzuk ki az egyik szimpatikus Dixit kártyát ami jelképezi, hogy mit gondolunk az önkéntességről általában és a hétvégéről. Azt a kártyát választottam, ahol két hangya harcol arany színű érmeken. Ez nem csak az önkétességet szimbolizálja számomra, ez az életet.
A küzdés, a külső és belső problémák megoldása, találni egy megoldást a felvetett akadályra, erről szól az önkéntesség és az élet.
És mikor leküzdöttük, egy élménnyel, egy tapasztalattal leszünk gazdagabbak. Ez lengyelországi tartózkodásom alatt se történt másként. Sok pozitív és negatív élménnyel tértem haza, és ez által is több vagyok. Tavaly szeptemberben egy évre kimentem Lengyelorszgba tele energiával, tervekkel. A legtöbbet sikerült is megvalósítani… Pár dolog kiderült az egy év alatt, például, hogy a tanári szakma nem nekem való, és az angol tanítást kifejezetten kerülni fogom, de az is, hogy a megfelelő hozzáállás nélkül nem szabad sehova se menni. Jó sok vidám pillanatot szereztem mind az iskolában, mind azon kívül is.
Egyik ilyen pillanat az volt, amikor több gyerekkel énekeltünk az iskolai vásáron, vagy éppen amikor egy színdarabot adtunk elő egy iskolák közötti versenyen. Emlékezetes pillanatok voltak még a magyar estek, amiket egy másik magyar önkéntessel rendeztünk meg. Aztán voltak olyan napok, amiket úgymond ellógtam, mert semmi kedvem nem volt igazi munkát végezni. Ekkor csak úgy voltam, de saját hibámból, mert nem indítottam saját projektet annak ellenére sem, hogy meg lett volna a lehetőségem rá. Rendkívül jó helyen voltam, más önkéntes ismerőseim viszont nem jártak ilyen jól.
Őket igazából ingyen munkaerőnek nézték, és így is kezelték.
Ők nem jártak ilyen jól mint én, irigykedhettek. És én mégse használtam ki teljesen. Teljesen nem is, de azt se lehet mondani, hogy nem változtam, változtattam. Egy más ember vagyok, személyiségem apró módon változott, már nem teljesen ugyan olyan. Például ha egy éve megkérdezné, hogy Magyarországon élnék e, azt mondtam volna, hogy inkább külföldön. Most már nem így gondolom, nem zárnám ki, hogy itt Magyarországon öregedjek meg. Az élményt, az Erasmust, meg az EVS-t mindenkinek ájánlom, mert ezt a fajta tapasztalatot semmivel nem lehet pótolni.
