Lenny Kravitz 10 év után lépett színpadra Magyarországon

Olvasási idő: < 1 perc

Lenny Kravitz 10 év után újra színpadra lépett Magyarországon. Az első számot sötétbe burkolózva éneklő előadót kitörő ováció fogadta.

Majd amikor kilépett a fénybe, már napszemüveg nélkül csodálhatta a telt házat. Már az első szám alatt elkezdett mozogni a székén vagy a küzdőtéren a Papp László Budapest Sportaréna közönsége, a zene ritmusa senki izmát nem hagyta nyugodni. Olyan híres számokat hozott nekünk Lenny Kravitz, mint az Again, az American Woman, és természetesen a The Chamber.

A koncert egy komplett audiovizuális élmény volt. Sokszor egy klub villódzó fényeiben érezhettünk magunka, a Fly Away című szám alatt pedig mintha reluxán keresztül sütött volna arcunkba a napfény. Mindenképp maradandó emlék ez a koncert!

Köszönjük Livenationnek a lehetőséget!
Zárásképp mutatunk egy élő videót a koncertről.
Tóth Laura vendégszerző

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Szabadság + Felelősség = Autonómia

Szabadság + Felelősség = Autonómia

Sokan vágyunk a szabadságra, mégis félünk tőle, hiszen a szabadság olyan bizonytalansági faktorokat hoz be az életükbe, melyekkel azelőtt nem kellett, vagy nem sikerült megbirkóznunk. Éppen ezért, sokunk önként és dalolva mond le a szabadságunk...

5FDP, Megadeth, Bad Wolves

5FDP, Megadeth, Bad Wolves

A fiatalos, a rutinos, a pörgős és az Aréna Nem tudom, hogy mi lehet a közönség fülével, de amint belépnek az Arénába teljesen eltorzul a hallásuk és nem tudják megérteni, hogy nem a hangtechnikával, a technikussal vagy a zenészekkel van a baj,...

Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves 2020

Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves 2020

Bad Wolves, Megadeth és 5FDP. A metálrajongók körében nem kell bemutatni ezeket a zenekarokat. Ráadásul ők hárman közös turnéra indultak, aminek Magyarország is részese. Vegyük sorba a zenekarokat: Bad WolvesAz utóbbi időszakban felfedezett zenekar...

Beszámoló a Slipknot koncertről

Beszámoló a Slipknot koncertről

Mindenki tudta, hogy egy fesztiválkoncertet, ráadásul egy 2019-es VOLT-os Slipknot koncertet nehéz lesz felülmúlni. A rockfesztiválokon és a kommersz klubkoncerteken szocializálkódott fiatal felnőttek és felnőttek még mindig furcsán érezhetik...

Egy élménybeszámoló a Tátrából

Egy élménybeszámoló a Tátrából

A Tudatos ötszázaléknak mint küldő szervezetnek köszönhetően vehettem részt egy, az egészséges életmóddal kapcsolatos ifjúsági cserén Poroninban, Lengyelországban május 3. és 9. között. A cserén öt országból – Magyarországról, Lengyelországból,...