Ez az egyik legnehezebb téma számomra. Tipikusan az az ember vagyok, aki bűntudatot szokott érezni akkor, ha magával foglalkozik, ha időt szán magára, a hobbijára és csak úgy egyáltalán kikapcsolódik. Ez egyáltalán nem követendő példa. Az idősíkokhoz való hozzáállásom a legjobb bizonyítéka annak, hogy mennyire képtelen vagyok a jelenben magammal foglalkozni vagy bármilyen módjával könnyedén azonosulni, legyen szó a jelenhedonista vagy a jelenfatalista nézőpontról. Egyszerűen sajnálom magamtól a gondoskodást. Mással legalábbis nem tudom megmagyarázni ezt a fajta viselkedést, de azt is tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Most a karácsony közeledtével mégis fontosnak gondolom, hogy erről beszéljünk egy kicsit. Ebben az időszakban a családunkkal, a szeretteinkkel, a barátainkkal, tehát azokkal töltünk együtt időt, akik fontosak számukra. És mi ez ha nem énidő, hiszen én magam is boldog vagyok attól, ha a szeretteimmel együtt lehetek. Ezt miért nem érzem önzőnek? És ha ez nem önzőség akkor az összes többit miért gondolom annak? Erre régóta keresem a választ, pedig semmi mást nem kellene tennem, csak elfogadni, hogy ez nekem is jár.
Azt gondolom hogy mostanában annyira felgyorsult minden és a sok nézőpont annyira kisarkítva árad felénk, hogy sokszor magunk sem tudjuk mi a helyes. Pedig nagyon egyszerű lenne. Legtöbbször csak elég lenne magunkra hallgatni, az ösztöneinkre, a megérzéseinkre és nem mindig a külvilág behatásával egyenlővé tenni a döntéseinket.
Rengeteg társadalmi hatás ér minket napi szinten, amik kihatnak az életünkre is. De hogy ne legyen ennyire egyszerű még szinte fénysebességgel is változnak, így ha egyik nap meg is feleltünk valamelyiknek, másnap lehet, hogy teljesen alkalmatlanok vagyunk rá. Mégis hogyan tudjam jól csinálni a dolgokat egy ilyen rohanó őrülten változó világban?
Valószínűleg erre az énidő, a befelé fordulás, a fontos pillanatokra való koncentrálás lehet a megoldás. Igenis fontos hogy élvezzük az adott pillanatot, a napot, azt a minőségi időt, amit eltöltünk magunkkal vagy másokkal. Ezt teljes meggyőződéssel állítom annak ellenére, hogy nehezen tudom még ehhez tartani magam. De dolgozom rajta.
Nem hiába hívják a karácsonyt a szeretet ünnepének, egy kicsit lehet hogy tágabban kellene ezt értelmezni és lehetőséget adni arra is. hogy ne csak mást szeressünk ezen az ünnepen, hanem saját magukat is. Mindenkinek kijár a pihenés, mindenkinek kijár az ünneplés és az öröm.
Ha megtervezzük a karácsonyi menüt, ne csak mások igényeinek kelljen megfelelni, igenis készíthetünk olyan ételt, amit mi magunk ennénk szívesen.
Készítsünk saját készítésű képeslapot, ha éppen ehhez van kedvünk és küldjük el mindenkinek, akinek szeretnénk ezzel örömet okozni anélkül hogy viszont elvárnánk tőlük ugyanezt. Tegyük mindezt azért, mert jó érzéssel tölt el minket és jobbnak érezzük tőle magunkat.
Ebben a hideg időben ne sajnáljunk magunktól egy forró fürdőt, egy kis házi wellness élményt, mert ezért is megdolgoztunk.
De azt se felejtsük el, hogy a szeretteink is örömet okoznak nekünk, ezért a velük eltöltött minden perc, pillanat, amit ezen az ünnepen is együtt tölthetünk a saját énidőnk közben az a saját jólétünkhöz járul hozzá. Ezért igyekezzünk az ünnepek alatt is minőségi időt együtt tölteni, lehetőleg eltenni a telefonokat és tényleg élvezni a szabadnapokat, társasozzunk, beszélgessünk, nézzünk meg együtt egy filmet, találjunk ki új családi szokásokat vagy épp elevenítsük fel karácsonyi emlékeket, amiken jót nevet mindenki.
A karácsony igazán egy olyan ünnep, ahol ötvöződik minden idősík és egyszerre lehetünk a múltunkban a jelenünkben és a jövőnkben. Ezeket a pillanatokat fontos megélni, mert hozzáadnak a mindennapjainkhoz, általuk erőt gyűjthetünk, ahhoz hogy tudjunk tovább menni előre, legyenek céljaink, amiket el szeretnék érni.
A karácsony nem mindenkinek egyformán fontos, de szánjunk időt arra hogy elgondolkodunk azon, vajon mi az, ami jár nekünk, mi az, amiért megdolgoztunk és mi az, amivel végre elérhetjük hogy ne érezzünk bűntudatot az énidőnk alatt.
Bezzeg Ilus
