Miért van olyan nagy különbség a tudom és a teszem között?

Olvasási idő: 3 perc

Istenem, de jó lenne, ha végre erőt vennék magamon és megtenném azt, amit már rég kellett volna…

Nem igazán értem, hogy miért vagyunk ilyennek teremtve, de boldogabbak lennénk, ha nem kellene folyton megmártózni a cselekvés pocsolyájában… Fárasztó újra és újra erőt venni magunkon, hogy megcsináljunk / belevágjunk / folytassunk valamit, amit elkezdtünk. Legyen ez tanulás, munka, projekt, vállalkozásindítás, teljesen mindegy, bármi.

A lustaságnak bezzeg óceánja van, amiben vígan lehet fürdeni is, de sajnos ez nem a Madeira-szigetek, ami olyan jól tud esni nyáron, hanem a végeláthatatlan, enervált és passzívitásra késztető víztömeg, ami nem hogy közelebb vinne a parthoz, hanem húz bele a végtelen lustaságba.

Ez a lustaság persze a nem_cselekvésre, a megvalósításra vonatkozik. Hiszen megnézhetünk tucatnyi youtube tutorialt és motivációs beszédet, amivel növeljük a tudom részt, a tudásunkat, de ez csak ritka esetben párosul megvalósítással. Kövérnek érezzük magunkat, fogyni kéne? Megnézzük a videókat a helyes étkezésről, tök jó, de ha otthon tele vagyunk nasival, cukorral és pékáruval, akkor bőven kevés lesz a “jójó, ezt már tudom”, akkor is ezeket fogod enni és ebből nem lesz fogyás. Oda cselekedni kéne. Kidobni a sok szemetet, elkezdeni a napi edzést és táplálkozásmódot váltani. Tudod, hogy így kéne, de nem teszed?

Vajon a tudás csak fájdalomcsillapítóként funkcionál?

Tudom, hogy mit kell csinálni, de nem csinálom.

Ha ősz van és esik az eső, akkor azért, ha tél van és hideg van kint, akkor azért. Ha nyár van és 30°C felett, akkor pedig azért nem mozdulunk és cselekszünk. Valamit úgy is mindig találunk, amire nemet mondhatunk.

Miért van ez a nagy különbség a tudom és a teszem között?

Erre nagyon sokan szeretnénk tudni a választ. Ebben a bejegyzésben néhány lehetséges okot sorolunk fel.

 

  • Nem fáj eléggé. De most komolyan. Ha nagyon fájna, akkor változtatnál rajta, nem igaz? (többet sportolnál, többet tanulnál, jobban odafigyelnél arra mit eszel, megpróbálnád rendezni a konfliktusokat körülötted stb. A pszichológia különböző okokból fakadó belső feszültséget kognitív disszonanciának hívja. Ha ez a feszültség magas, akkor teszünk valamit, hogy ez csökkenjen. Ha nem akkor csak bevesszük az újabb tudás fájdalomcsillapítóját és ideiglenesen megszűnik az a kevés fájdalom is.
  • Túl sok az információ. Hiszed vagy sem, de a körülvevő túl sok információ is bénulást / nem cselekvést okozhat. Egyszerűen túl sok információd van és nem tudod, hogy merre indulj tovább, hiszen annyi irányba mehetnél.
  • Nem tanultál meg cselekedni. Ez kicsit bénán hangzik, de így van. Ha folyton csak arra treníroztak és szoktattak, hogy befogadd az információt, akkor nem igen fogsz felállni és azt mondani, hogy ebből elég, most már teszek is érte / ellene.
  • Nem akarod eléggé. Őszintén; akarod vagy csak szeretnéd. Ha csak szeretnéd, az édeskevés ahhoz, hogy megmozdulj és cselekedj. Ha már úgy igazán akarod, akkor pedig a lépéseket is meg fogod találni, hogy hogyan tedd meg.
  • Kényelmes életed van. Szívesen tanulsz, fejlődsz és tiszába is vagy azzal, hogy mit kellene csinálnod, de nincs miért megmozdulnod. A jelenlegi életed elég jónak érzed, nincs szükséged lényegi változtatásra.

A tudom és teszem közötti különbség hatalmas, s ennek oka lehet az itt felsoroltak egyike vagy akár mindegyike. Persze lehet, hogy most nem értesz egyet, sőt az is lehet, hogy igen és akár a bólogatsz is. Ha kihagytunk valamint, akkor írj nekünk Facebookon és szívesen kiegészítjük a listát.

Ha pedig magadra vagy egy barátodra ismertél, akkor itt a lenti a fekete Facebook / e-mail képre kattintva küldd el neki, hátha kialakul erről egy jó kis beszélgetés köztetek. 😉

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Beszámoló a Slipknot koncertről

Beszámoló a Slipknot koncertről

Mindenki tudta, hogy egy fesztiválkoncertet, ráadásul egy 2019-es VOLT-os Slipknot koncertet nehéz lesz felülmúlni. A rockfesztiválokon és a kommersz klubkoncerteken szocializálkódott fiatal felnőttek és felnőttek még mindig furcsán érezhetik...

Slipknot koncert Budapesten

Slipknot koncert Budapesten

A metál rajongók egyik sláger bandája február 4-én ismét Magyarországra érkezik. A nyári VOLT Fesztiválos koncertjük hatalmas sikert aratott, s nem kétség, hogy néhány hét múlva is a legjobb formájukat akarják majd hozni. A tavalyi év koncertjének...

Hétköznapi maceráink

Hétköznapi maceráink

Görög Ibolya, Magyarország első számú protokoll szakembere, 2019. június 11.-én tartotta meg „Hétköznapi maceráink” című előadását. Főként a nyaralással kapcsolatos illemről hallhattunk néhány általános jó tanácsok mellett, melyeket Görög Ibolya a...

Egy élménybeszámoló a Tátrából

Egy élménybeszámoló a Tátrából

A Tudatos ötszázaléknak mint küldő szervezetnek köszönhetően vehettem részt egy, az egészséges életmóddal kapcsolatos ifjúsági cserén Poroninban, Lengyelországban május 3. és 9. között. A cserén öt országból – Magyarországról, Lengyelországból,...

Bullet For My Valentine Budapesten

Bullet For My Valentine Budapesten

A kétezres évek egyik sláger metál bandája április 10-én Budapestre érkezik. Egy kisebb szünet után újra szinpadra lépnek és turnéznak, hogy - megmutassák a Gravity című anyagukkal, - nem felejtettek még el zenélni. A Buller For My Valentine (BFMV)...

Fuss, hogy érezd: élsz!

Fuss, hogy érezd: élsz!

2019. március 26-án a Mentorháló Pedagógiai esték színpadán Sipos János tartott előadást. Elmondta, hogy szerinte mi a jó életminőség titka: a mozgás, a megfelelő táplálkozás, és az önfejlesztés, egyéni gondolkozás fejlesztése. Először a futáshoz...