Legyen tele a tank

Olvasási idő: 2 perc

Az  ember társas lény, szüksége van arra, hogy szerethessen, s hogy viszont legyen szeretve. De nem mindegy, mindezt hogyan tesszük meg. Mindenkinek van egy úgynevezett szeretettankja, melynek az „üzemanyaga” egyénenként változó. Fontos, hogy ezt mindig megtöltsük, mivel hozzájárul lelki jólétünkhöz is. Ehhez szükséges az öt szeretetnyelv ismerete, melyek a következők:

szeretetnyelvek

Elismerő szavak: A váratlan dicséretek rengeteget jelentenek számára. A „szeretet” szó, ami különösen fontos az életében. A sértések mély sebet ejthetnek rajta, nehezen feledi őket. A legtöbbet a kedves, motiváló, szeretetteljes szavak adják számára.

Minőségi idő: A másikhoz való odafordulás, a teljes figyelem odaadása. A személy ekkor érzi legjobban a másik szeretetét. Ehhez szükséges egy olyan jelenlét, ahol tényleg figyelnek rá, a televízió nem szól a háttérben, minden egyéb feladat abbamarad. A sok lemondott találkozó negatívan érinti. Fontos az együtt töltött minőségi idő, ami segítségével erősödik a kapcsolat, érzi, hogy szeretik.

Ajándékozás: Akkor, ha az ajándékozás mögött a törődés, a gondoskodás szándéka rejlik, ebből fogja a személy a törődést érezni. Az elfelejtett születésnap, vagy egy nem átgondolt ajándék választása, mind rosszul érintheti. Az ajándék egy szimbólum, mellyel a másik fél szívből jövő szeretetét tudja közvetíteni a számára.

Szívességek: Idetartozhat bármilyen segítség, mely az egyén terheit enyhíti. A be nem tartott ígéretek, olyan tettek, amik még több feladatot eredményeznek, azt az érzetet keltik, hogy nem fontos a másik számukra. Fontos, hogy a segítés szívességből, és ne kötelességből történjen.

Testi érintés: A fizikai közelség a két fél között. pandak
A simogatások, az ölelő karok, a kéz szeretett teljes érintése, mind a törődés, az aggódást közvetíti. Az elutasítás és bántalmazás megbocsáthatatlan és romboló következményekkel járhat. Fontos minden apró, szeretetteljes érintés, a másik  közelsége.

Tápláld szeretettankod, és mondd el a hozzád közelállóknak, hogy mi a te szeretetnyelved. Beszélgess szeretteiddel, hogy számukra mivel tudod a legjobban kifejezni, hogy fontosak neked. Egy kis segítséget jelenthet az alábbi teszt, amivel megerősödhet benned, hogy mi a „te nyelved”.

Forrás:
Gary Chapman – Az 5 szeretnyelv: Egymásra hangolva könyv alapján
https://szeretetnyelvek.hu/

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Énidő nyáron is

Énidő nyáron is

Az énidő. Sokat lovagolok ezen a témán, mert, bár nagyon szeretném, nem sikerült még teljesen, bűntudatmentesen és szükséges egészségmegőrző rituáléként beépíteni az életembe. Pedig egyre nagyobb szükségem van rá, és azt gondolom, hogy nem csak...

Mi lett volna, ha tudatosan tervezed meg az évet

Mi lett volna, ha tudatosan tervezed meg az évet

Olvasási idő: 5 perc Az év elején még lelkesek vagyunk, tele ötlettel, tettvággyal és meg akarjuk váltani a világot. Ahogy haladunk az időben előre ez az érzés majd alábbhagy, esetleg elszáll az ihlet és már nem lelkesedünk annyira, de ha tudatosan tervezzük a jövőnket, akkor kitarthat ez a lelkesedés nem csak ebben az évben, hanem akár tovább is.
A titok szerintem – nem meglepő módon – az időperspektívában rejlik. Hiszen ez nem egy sima időbeosztáson alapuló szemlélet, itt az egész életünket, annak minden idősíkját együttesen kell kezelni. Nehezen hangzik? Nos igen, először nekem is annak tűnt, de ha kicsit is esélyt adunk neki, hogy az életünk részévé váljon már néhány nap alatt észre fogjuk venni, hogy megint az időperspektíva szempontjait nézve hoztunk meg egy – valószínűleg jó – döntést.

Mi az idő?

Mi az idő?

Mi az idő? Ezerféle megfogalmazással találkozunk rendszeresen, amik nagyobbnál nagyobb életbölcsességeknek hangzanak, mint pl.: “Az idő pénz." "Az idő relatív." "Arra van időd, amire te szeretnéd.” Ezek nagyon okos gondolatok és valahol...