A szomszéd kertje mindig zöldebb (meg kisebb is). A másik cipője mindig fényesebb (lehet csak ez az egy ünneplője van). Neki már megint újabb van, nekem meg a régi (hónapokon át gyűjtött rá).
Az emberek hajlamosak arra, hogy megfeledkezzenek önmagukról. Jön a panaszkodás, hogy az ismerősüknek minden mennyivel jobb, ő bezzeg megengedheti magának, nekem meg csak a régi kopott jut. Aztán a sóvárgás, hogy miért nem több, miért nem más, amim van. Itt leszögezném, hogy a probléma forrása nem a jobbra és többre való törekvés megvetése, mert ez, egészséges mértékkel, szükséges. A hiba ott van, amikor az ember átesik annak a bizonyos lónak a másik oldalára és megszállottan belegabalyodik az említett hálóba. Abba, hogy mindig csak azt nézze, ami a másiknak van és közben elfeledkezik mindarról a kincsről, amit ő birtokol, amennyire birtokolhat bárki bármit is.
Azok a szokásos példák, „ha ő vett egy új cipőt, valahogy késztetést érzel rá, hogy te is megtedd”. Pedig kell-e még egy darab abba a lassan kidőlő szekrénybe? Valószínűleg nem. Valaki hogy örülne, ha lehetne egy ünneplős cipője!? Említhetném az időjárás esetét is, mert valljuk be őszintén, a legtöbbünk sosem elégedett. Legyen az túl meleg, túl hideg, esős, vagy épp száraz, de mindig olyat szeretnénk, amilyen épp nem.
Forrás: photography.nationalgeographic.com
Amikor valaki megkérdezi tőlünk az estéhez közeledvén, hogy milyen napunk volt, mindig a rosszabb pillanatok jutnak (elsőként) eszünkbe, vagy ki sem tudunk emelni semmit, hogy mi volt a jó, valójában semmi különös. Pedig mennyi minden benne van egy napban.
Egy gyermektábori ima alatt emlékeztettek arra tizenéves lányok, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak egy nap, s milyen jó ezeket este átgondolni lefekvés előtt. Amikor elkezdtük, kupán vágott az érzés, hogy mi minden felett átsiklik a NAGY FELNŐTTEK figyelme.
Forrás: https://www.pinterest.com
– Lehetsz hálás, mert megölelhetted az édesanyád. – Mert a gyermeked a nyakadba ugrott és átfonta rajta ölelő kis karjait. – Mert a párod mondott egy kedves bókot. – Mert magadra húzhatod a puha takaród éjjel. –Mert volt időd a kedvenc könyvedből olvasni. – Mert játszhattál kint a szabadban. – Mert megismertél egy új helyet. – Mert a biciklidre ülhettél. – Mert a barátok átjöttek. – Mert felhívott a nagymamád telefonon. – Mert nevethettél ma is. –Mert élsz.
Nem a drága, fényes dolgokért lehetünk hálásak, hanem az apróságokért. Azokért a pillanatokért. A hétköznapi eseményekért, mert vannak, és annyira magától értetődőnek vesszük őket, hogy szinte megfeledkezünk arról, hogy milyen szerencsések lehetünk érte. Lefekvés előtt adj egy kis időt magadnak, gondold át a napod, és tanulj meg hálát adni, ezzel is értéket adni mindannak a jónak, ami veled történik.
