Tűrjünk, vagy tegyünk a nemzetért?

Olvasási idő: 2 perc

Láttad-e már a Fekete Párduc filmet? Nem, nyugi, nem leszek filmkritikus, nem lövöm le az egészet, csak egy-két mondatot, ami nagyon megtetszett és megosztanám veled, mert…elgondolkodtató.  😉

Megpróbálom a lehető legkevesebb spoilert belecsempészni az irományba, habár teljesen elkerülni nem tudom, szóval vigyázz, nehogy olyat olvass, amit nem szeretnél!

Tehát, tegyük fel, hogy van egy szereplő, aki mondjuk egy tábornok és a királyi testőrség vezetője, feladata, hogy védelmezze a mindenkori királyt és vele az országot. Hűnek kell lennie, mindegy, hogy ki a király és mibe sodorja az országot.

Ennek a szereplőnek van egy ismerőse, egy barátnője, ha úgy tetszik, aki pedig egy „kém”. Feladata, hogy segítse a királyságot, bár az előzőnél másabb módszerekkel. Ha beüt a krach, alvó ügynökké is változhatna, bár szereplőnk nagyon szívén viseli a nemzet sorsát, ezért egyben nem elhanyagolható aktivista tevékenységet is folytat(na).

Hogy mást ne mondjak, beüt a krach, két szereplőnk párbeszédbe, majd vitába keveredik, hogy mi tévők legyenek. Első szereplőnk, aki a katonaság, a harciasság és a hűség mintapéldája ezt mondja: Bármilyen rossz is a helyzet, tűrnünk kell a nemzetért…!  👿 

Második szereplőnknek erre nagyra nyílik szeme-szája, de tudatos, felvilágosult, szabad nőként csak ennyit mond: Nem XY, tennünk kell a nemzetért…!  😯 

Tovább nem is írom, mert talán már így is eleget olvastatok. Ha nem jött át, nézzétek meg a filmet! Ha átjött, akkor is!  😉 

Személy szerint én elgondolkodtam azon, hogy vajon párhuzamot lehetne-e vonni bármivel, ami körülöttünk folyik, vagy ez is csak egy a sok filmbéli klisés párbeszéd közül…

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Énidő nyáron is

Énidő nyáron is

Az énidő. Sokat lovagolok ezen a témán, mert, bár nagyon szeretném, nem sikerült még teljesen, bűntudatmentesen és szükséges egészségmegőrző rituáléként beépíteni az életembe. Pedig egyre nagyobb szükségem van rá, és azt gondolom, hogy nem csak...

Mi lett volna, ha tudatosan tervezed meg az évet

Mi lett volna, ha tudatosan tervezed meg az évet

Olvasási idő: 5 perc Az év elején még lelkesek vagyunk, tele ötlettel, tettvággyal és meg akarjuk váltani a világot. Ahogy haladunk az időben előre ez az érzés majd alábbhagy, esetleg elszáll az ihlet és már nem lelkesedünk annyira, de ha tudatosan tervezzük a jövőnket, akkor kitarthat ez a lelkesedés nem csak ebben az évben, hanem akár tovább is.
A titok szerintem – nem meglepő módon – az időperspektívában rejlik. Hiszen ez nem egy sima időbeosztáson alapuló szemlélet, itt az egész életünket, annak minden idősíkját együttesen kell kezelni. Nehezen hangzik? Nos igen, először nekem is annak tűnt, de ha kicsit is esélyt adunk neki, hogy az életünk részévé váljon már néhány nap alatt észre fogjuk venni, hogy megint az időperspektíva szempontjait nézve hoztunk meg egy – valószínűleg jó – döntést.