4 apró tipp a stressz elleni küzdelemhez

Olvasási idő: 3 perc

Kinek ne lennének gondjai? Az emberek többsége folyamatosan küzd kisebb-nagyobb, állandó, vagy hirtelen jött problémákkal, melyektől folyamatosan megy fel a pumpa, és ha nem vigyázunk, hosszabb távon súlyos egészségügyi következményei lehetnek. Mit tegyünk hát, hogy megelőzzük ezeket?

A kérdés megválaszolására, többek között, a már talán ismerős, Richard Wiseman – 59 másodperc: Egy kis ésszel sokra mész című könyvéből vettünk néhány egyszerű és hatékony módszert.

1. tipp: Ne bomolj!

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben hallottunk már arról, hogy ki kell adni magunkból a feszültséget. Bokszoljunk szét egy bokszzsákot, vagy ordibáljunk tele egy párnát, mert attól a stressz szintünk csökkenni fog, és egyből jobb lesz minden. Nos, ezt egy 600 hallgató bevonásával folytatott kísérlet egyértelműen megcáfolta.
Röviden: először felidegesítették a hallgatókat, majd a minta felének bokszkesztyűt nyomtak a kezébe és lehetőséget kaptak a feszültségük levezetésére. A minta másik felét egyedül hagyták azzal a tanáccsal, hogy próbálja átgondolni, miért lett mérges és hogyan tanulhatna az esetből. A „levezetés” végén mindenkinek ki kellett töltenie egy hangulatértékelő  kérdőívet, mely többek között azt mérte, hogy mennyire frusztráltak, illetve dühösek.
És mi lett az eredmény? Azok, akik szétverték a bokszzsákot, összességében még dühösebbnek érezték magukat, míg azok, akik csöndben ültek, lényegesebben nyugodtabbak lettek.
Tanulság: Ha le akarsz nyugodni, nyugodj le!  

 

2. tipp: A klasszikusok tényleg segítenek!

Arra is rá merném tenni a fél kisujjamat, hogy a klasszikus zene nyugtató hatásáról is hallott már a kedves olvasó. Hallgassunk csecsemőkorunk óta Mozart-ot és nem csak okosak, de nyugodtak is leszünk abban a pillanatban, hogy bekapcsoljuk! Egy kísérletet hoznék ismét példának, mely azt vizsgálta, hogy az ideges embereket mi nyugtatja le hamarabb, a csönd, a pop zene, a jazz, vagy a klasszikus zene. Természetesen, először fel kellett idegesíteni szegény résztvevőket, majd magukra hagyták őket egy vérnyomásmérővel a karjukon. A csoport egy részét csöndben hagyták, a másikkal Britney Spears-t hallgattattak (pop zenét), a harmadikkal jazz-t, míg a negyedik művelődhetett a klasszikusokkal.

nyugi

Talán nem meglepő, hogy azok, akik Vivaldit és Pachebelt hallgattak sokkal gyorsabban megnyugodtak, a vérnyomásuk hamarabb a normális értékre csökkent vissza, szemben azokkal, akik pop zenét, jazz-t hallgattak, vagy épp csöndben ültek.
Tanulság: Ha gyorsabban le akarsz nyugodni, hallgass klasszikus zenét! 

 

3. tipp: Friss levegő és zöld környezet.

Ehhez a szerzők sem fűztek túl sok magyarázatot, mindössze annyit, hogy a kísérletben résztvevő személyek, akik a napsütésben tartózkodtak, mondjuk egy parkban, vagy hasonló zöld környezetben, legalább fél órát, azoknak jobb kedve lett, sőt a memóriájuk is javult.

A_walk_in_the_park

Tanulság: A természet nagy segítség, vigyázzunk rá, ne gyilkoljuk!  

 

4. tipp: A nevetés ereje.

Nagy volt a kísértés, hogy az egész cikket idézzem, de aki szeretné elolvasni, az vegye meg a könyvet!
A lényeg, hogy azok az emberek, akik spontán módon humorral lesznek úrrá a stresszen, 40 százalékkal kisebb esélyük van az infarktusra, vagy agyvérzésre és átlagban 4 és fél évvel tovább élnek, mint azok, akik nem ezt teszik.
A tanulság, amit a kutatók is ajánlanak: naponta legalább 15 percet nevessünk!

nevess

Nagyon reméljük, hogy ti nem stresszelitek szét magatokat, ha mégis, akkor ezek az egyszerű, de hatásos tanácsok segítik a mindennapjaitokat és hozzájárulnak a jóllétetekhez. Ha ismertek olyat, akinek szintén segítenének, bátran osszátok meg velük is!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Énidő nyáron is

Énidő nyáron is

Az énidő. Sokat lovagolok ezen a témán, mert, bár nagyon szeretném, nem sikerült még teljesen, bűntudatmentesen és szükséges egészségmegőrző rituáléként beépíteni az életembe. Pedig egyre nagyobb szükségem van rá, és azt gondolom, hogy nem csak...

Mi lett volna, ha tudatosan tervezed meg az évet

Mi lett volna, ha tudatosan tervezed meg az évet

Olvasási idő: 5 perc Az év elején még lelkesek vagyunk, tele ötlettel, tettvággyal és meg akarjuk váltani a világot. Ahogy haladunk az időben előre ez az érzés majd alábbhagy, esetleg elszáll az ihlet és már nem lelkesedünk annyira, de ha tudatosan tervezzük a jövőnket, akkor kitarthat ez a lelkesedés nem csak ebben az évben, hanem akár tovább is.
A titok szerintem – nem meglepő módon – az időperspektívában rejlik. Hiszen ez nem egy sima időbeosztáson alapuló szemlélet, itt az egész életünket, annak minden idősíkját együttesen kell kezelni. Nehezen hangzik? Nos igen, először nekem is annak tűnt, de ha kicsit is esélyt adunk neki, hogy az életünk részévé váljon már néhány nap alatt észre fogjuk venni, hogy megint az időperspektíva szempontjait nézve hoztunk meg egy – valószínűleg jó – döntést.