Amikor egy ajtó bezárul

Olvasási idő: 2 perc

Az ajtó, mint szimbólum, vagy metafora nagyon sokféleképpen megjelenik a világ számos pontján, történetekben, hiedelemvilágban, szólásokban. Általában mindig valami újnak a kezdetét, vagy egy korábbi történet lezárását jelképezi.

Az ajtónak tiszta, egyszerű szimbolikája van, ha kinyitjuk új információk sokasága tárul elénk, ha becsukjuk magunk mögött, a korábbi adatok már csak emlékezetünk segítségével hozzáférhetők az adott pillanatban.  Nem véletlenül használjuk a magunk mögött hagyott dolgok, emlékek elzárására az ajtót. Az agyunk is így működik.

Biztosra vehető, hogy az emberek többsége állt már úgy egy szobában, hogy nem tudja, miért is lépett be oda. Fordultunk már vissza úgy a bejárati ajtóból, hogy nem emlékszünk miért is kellett visszamennünk a lakásba, vagy álltunk már úgy egy szekrény előtt, hogy hirtelen nem tudjuk, mihez is akartunk hozzájutni. Nos, ez a jelenség teljesen normális, szerencsére nem a demencia, vagy a fáradtság jele, sőt a koncentrációs képességeinkkel sincs semmi gond. Ez az úgynevezett ajtónyitás hatás, amely megmutatja, hogy agyunk működése során egyszerre rengeteg művelet megy végbe, vagyis mint egy modern számítógép esetében, egyszerre több program fut.

Az indianai University of Notre Dame kutatóinak egy 2011-es kísérletében az önkéntesek egy videojátékban szobáról szobára jártak és különböző tárgyakat szedtek össze, majd bizonyos időközönként le is kellett tenni a korábban felvett tárgyakat (vagyis emlékezni kellett arra, épp mi van a tárgylistában). Ahányszor a kísérlet résztvevői átléptek egy ajtót, egy tárgy bukkant fel előttük – ha olyan tárgyat mutattak nekik, amely a táskájukban volt, az Igen válaszra kellett kattintani, egyébként a Nemre. Néha a képek már az ajtóban megjelentek, néha a játékosok a szoba közepén jártak, amikor felbukkant a fotó. A kutatók a virtuális játékot a valóságban is eljátszatták az önkéntesekkel, ugyanazokkal a feladatokkal. A már felvett tárgyakat eltakarták, így az önkéntesek nem tudták megnézni, mi van már náluk. A kutatók azt tapasztalták, hogy egy ajtón áthaladva az emberek egyszerűen elfelejtették, mit csináltak korábban, és egyáltalán nem számított, mennyit kellett ehhez sétálni. Szobán belül még emlékeztek, milyen tárgy volt náluk, az ajtón átsétálva már sokkal kevésbé.[1]

Az emlékezés tehát nem úgy működik, mint ahogy azt korábban feltételezték, vagyis agyunk nem egy végtelen fiók rendszerhez hasonlít, ahol az adatokat tárolja, majd pedig ha újra szükség van rá akkor előveszi. Tehát mindegy, hogy mennyire koncentrálunk, vagy figyelünk, az emlékezet bizonyos információkat, csak addig tart meg, amíg szükségünk van rá. A kutatók szerint agyunk szituációs modelleket gyárt, és belépve egy új szobába, az újabb felénk áramló információk alapján törli a régit, és egy újabbat épít fel. Ezért lehet az, hogy nem emlékszünk rá, mit is szerettünk volna az ajtó előtt.

Sajnos az sem segít, ha visszatérünk az előző szobába, mert megint újabb információkat kell feldolgoznia agyunknak a látottak és hallottak alapján.

Szóval ne csüggedjünk, nem vagyunk sem feledékenyek sem szétszórtak ha ilyen szituációba keveredünk, ám ezt a jelenséget is remek metaforaként lehet alkalmazni. Ha már egyszer elhagytunk egy szituációt, próbáljunk meg az új információkra koncentrálni, és abból összerakni, hogy merre induljunk tovább. Ne lépegessünk folyton vissza a múltba, mert a megoldás már az ajtó túloldalán van, ezért ezzel csak az időnket húzzuk, és csak egy helyben toporgunk egy nyitott ajtónál, amit már rég be is csukhattunk volna.

 

 

[1] Forrás: Index.hu

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Énidő nyáron is

Énidő nyáron is

Az énidő. Sokat lovagolok ezen a témán, mert, bár nagyon szeretném, nem sikerült még teljesen, bűntudatmentesen és szükséges egészségmegőrző rituáléként beépíteni az életembe. Pedig egyre nagyobb szükségem van rá, és azt gondolom, hogy nem csak...

Mi lett volna, ha tudatosan tervezed meg az évet

Mi lett volna, ha tudatosan tervezed meg az évet

Olvasási idő: 5 perc Az év elején még lelkesek vagyunk, tele ötlettel, tettvággyal és meg akarjuk váltani a világot. Ahogy haladunk az időben előre ez az érzés majd alábbhagy, esetleg elszáll az ihlet és már nem lelkesedünk annyira, de ha tudatosan tervezzük a jövőnket, akkor kitarthat ez a lelkesedés nem csak ebben az évben, hanem akár tovább is.
A titok szerintem – nem meglepő módon – az időperspektívában rejlik. Hiszen ez nem egy sima időbeosztáson alapuló szemlélet, itt az egész életünket, annak minden idősíkját együttesen kell kezelni. Nehezen hangzik? Nos igen, először nekem is annak tűnt, de ha kicsit is esélyt adunk neki, hogy az életünk részévé váljon már néhány nap alatt észre fogjuk venni, hogy megint az időperspektíva szempontjait nézve hoztunk meg egy – valószínűleg jó – döntést.