Kegyetlen őszinteség, önvizsgálat és némi előzetes tapasztalat. Ezek a gondolatok vezéreltek, amikor kigondoltam ezt a cikksorozatot.
Bevallom, nem tudom, hogy hova fog vinni ez az egész, de az biztos, hogy már most élvezem. Számos populáris önfejlesztő könyvben olvasni, hogy ha nem szeretjük, nem élvezzük azt, amit csinálunk, akkor egyszerűen hagyjuk azt abba. Stresszel, idegeskedéssel jár és olyan dolgokat vesz el az életünkből, amit senki nem tud visszaadni. Ilyen például a ráfordított idő. Persze könnyű azt mondani, hogy hagyjuk abba, ha már hónapokat, éveket feccőltünk bele, de végül is miért csináljuk ezt? Erre kell megtalálnunk a választ.
A kegyetlen őszinteség így nem csak feléd, az olvasó felé szükséges (hisz így lesz hiteles az emberkísérlet), hanem önmagam fele is. Nincs alibi, nincs olyan, hogy „hát végülis ez még belefér”. Őszintén ki kell mondani, ami éppen történik.
Ehhez szükséges az önvizsgálat, a belső működésem, az érzelmeim, gondolataim megismerése. Most úgy gondolom, hogy ebben eddig jó voltam, de lehet, hogy ez a kísérlet rávilágít arra, hogy vannak még ott a mélyben rejtett tartalékok, feloldandó pontok vagy még fel nem tárt területek.
Az előzetes tapasztalat pedig ezen a ponton kapcsolódik az önvizsgálathoz. Ha jól emlékszem 2009 őszén olvastam el az első önfejlesztéshez kapcsolódó könyvet. Azóta kisebb és nagyobb hullámokban folyamatosan, ha úgy tetszik tudatosan törekszem arra, hogy minél több úton-módon fejlődjek.
A minimalista emberkísérlet a kegyetlen őszinteségen, az önvizsgálaton és a korábbi tapasztalataimon alapul.
Vajon tényleg ezekre a pillérekre van szükség a minimalizmushoz?
