Esemény esemény hátán – Mit teszek a céljaimért? 5. bejegyzés

Olvasási idő: 2 perc

Elképesztően színes, eseményekkel teli hét van mögöttem. A legkiemelkedőbb történés a hatalmas forgatagból a szerdai, Szegeden megtartott 30-as nyugdíjas előadás, amelyet sikeresen megszerveztünk és levezényeltünk az Ötszázalék csapatával. A jegyek már az első héten elkeltek, de még a bejelentett teltház ellenére is érkeztek emberek, akik a helyszínen vásároltak jegyet, vállalva, hogy esetleg állniuk kell az előadás alatt.

A visszajelzések alapján nagyon jó útra léptünk, örülök, hogy bátrak voltunk és belevágtunk. A résztvevők közül többen is jelezték, hogy nagy lenne az igény az ilyen jellegű eladásokra Szegeden, és gratuláltak a kezdeményezésünkhöz. Az amúgy is mérhetetlenül nagy büszkeségem tetézte, hogy másnap a két társalapítónkat meginterjúvolták élő adásban a Szeged TV Körút című műsorában, erről a felvételt itt láthatjátok.

 

30as nyugdíjas, a tudatos ötszázalék

A szegedi utazást követően csütörtökön a Tudatos Fiatalok Közössége létrehozójával találkoztam, Gáborral, akivel kellemes eszmecserét folytattunk az esetleges együttműködésekről, remek búzasör társaságában (sok citrommal). Pénteken már alig tudtam a munkámra koncentrálni, mert estére hivatalos voltam egy születésnapra, ahol a téma “International” volt, és mindenki más-más nemzetiségűnek volt beöltözve. Én Japánt választottam, így végre hasznát vehettem a nagyikámtól kapott “egy fiatal hölgynek legyen ilyene is” csodálatos virágos műselyem köntösömnek.

Hétvégén (egy kis szombat délelőtti munka után) Mohácsra utaztunk a Busó járásra, amit mindenkinek nagyon tudok ajánlani! Több mint 10 éve tervezzük, hogy elmegyünk, és végre meg is valósítottuk. Hatalmas buli, teljes anarchia, tiszta káosz, Kusturica film feeling és ilyesmik.

A hétfő egésznapos munkával telt, ma (kedden) pedig ismét sor került a TFK kÖr találkozóra, ami megint elképesztően inspiráló volt, olyan témákat feszegettünk, amikről hetekig lehetne beszélgetni, és remélem a jövőben még fogunk is!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Beszámoló a Slipknot koncertről

Beszámoló a Slipknot koncertről

Mindenki tudta, hogy egy fesztiválkoncertet, ráadásul egy 2019-es VOLT-os Slipknot koncertet nehéz lesz felülmúlni. A rockfesztiválokon és a kommersz klubkoncerteken szocializálkódott fiatal felnőttek és felnőttek még mindig furcsán érezhetik...

Slipknot koncert Budapesten

Slipknot koncert Budapesten

A metál rajongók egyik sláger bandája február 4-én ismét Magyarországra érkezik. A nyári VOLT Fesztiválos koncertjük hatalmas sikert aratott, s nem kétség, hogy néhány hét múlva is a legjobb formájukat akarják majd hozni. A tavalyi év koncertjének...

Hétköznapi maceráink

Hétköznapi maceráink

Görög Ibolya, Magyarország első számú protokoll szakembere, 2019. június 11.-én tartotta meg „Hétköznapi maceráink” című előadását. Főként a nyaralással kapcsolatos illemről hallhattunk néhány általános jó tanácsok mellett, melyeket Görög Ibolya a...

Bullet For My Valentine Budapesten

Bullet For My Valentine Budapesten

A kétezres évek egyik sláger metál bandája április 10-én Budapestre érkezik. Egy kisebb szünet után újra szinpadra lépnek és turnéznak, hogy - megmutassák a Gravity című anyagukkal, - nem felejtettek még el zenélni. A Buller For My Valentine (BFMV)...