Negyedik hete vezetem folyamatosan, hogy miket teszek a céljaim eléréséért, és azt kell mondjam, hogy bár sejtettem, hogy ez egy eseményekkel teli év lesz, azt koránt sem gondoltam, hogy ezt a fajta terheltséget ennyire fogom élvezni. Az első bejegyzésben leírtam, hogy a 2017-es év komoly küzdelmekkel járt, ezért azt gondoltam, muszáj szünetet tartanom, szinte menekülhetnékem volt, de végül mégsem hagytam hátra saját magam, és ez jobb dolgokhoz vezetett, mint amire számítottam.
Folyamatosan három felé kell figyelnem, ami fárasztó, viszont mind a három terület komoly szervezést és tervezést igényel, ami engem feltölt és ösztönöz. A munkahelyemen rendezvényszervezőként minden napom állandó odafigyelés, rendezettség és kreativitás egyben. Elképesztően élvezem, olyan, mintha nem is két hete, hanem legalább két hónapja dolgoznék már itt. Emellett igyekszem időt fordítani minden nap az Ötszázalék Egyesülettel kapcsolatos teendőkre, nézem az instát, a Facebook oldalt, a cikkeket, a keresem a leendő együttműködésekre a lehetőségeket. És ennek tetejébe érkezett most a másodállásom koordinátori szerepe egy hónapra, amíg az original koordinátorunk nyaral. Követnem kell, hogy melyik idegenvezető hol van, mikor van, mennyit van, szóval pörög az agyam rendesen.
Mégsem úgy érek haza egyik nap sem, hogy ki vagyok purcanva. Sőt! Sokkal könnyebb beosztani a magamra és a környezetemre szánt időt, szinte minden sikerül, amit rövid távon eltervezek és ez remek érzés. Egyre inkább elhiszem, hogy tényleg minden nap teszek valamit a céljaimért, még ha nem is nagy dolgokat. Egyre tudatosabbnak érzem magam, ami nem behatárol, hanem inkább felszabadít.
