Lesz rá idő

Olvasási idő: 2 perc

Rengeteg olyan történetet hallok, főleg az idősebb generációtól, de akár már a saját korosztályomtól (huszonévesek) is, amelyek fő mozgatórugója az, hogy úgy szerettek volna valamibe bele vágni, de most már késő. Az olyan típusú mondatokra gondolok, mint a „ha most lennék fiatal”, vagy „ha több pénzem lett volna”. Természetesen mindenkinek mások az életkörülményei, és mondhatjuk, hogy „mindenkinek megvan a maga keresztje”, de ma mégis egy olyan élményben volt részem, ami miatt tényleg átéreztem azt, hogy soha sem késő.

Kicsi korom óta imádok táncolni. Mindig is ez volt az a sport, ami igazán megfogott, majdnem minden műfaját szeretem, a legtöbbet ki is próbáltam. Viszont több mint öt éve nem táncoltam rendszeresen semmit, és ez hatalmas űrt okozott a lelkemben.  Nagy szívfájdalmam volt továbbá, hogy sose balettozhattam, mert nem voltam elég vékony hozzá. Illetve túlzás, hogy sose, mert valamikor három éves korom körül volt valamiféle balett szerűség a „művházban”, de utána nem volt rá lehetőségem, és eszembe se jutott, hogy én ezt valaha elkezdhetem. Rengeteget bánkódtam azon, hogy nem tanultam tovább táncolni, és hogy ez nem lett szerves része az életemnek. Pár hónappal ezelőtt azonban belefutottam egy hirdetésbe, amely egy felnőtt balett tanfolyamról szólt, korra és alkatra tekintet nélkül lehet rá jelentkezni. Így hát most úgy döntöttem bele vágok. Végre indult a számomra megfelelő időpontban, megfelelő helyszínen egy olyan tanfolyam, amin nem hittem volna, hogy valaha részt veszek. Ma vettem kézhez a stúdióban a vadi új balett cipőm, és velem egy időben ott volt két, körülbelül az ötvenes éveikben járó hölgy is. Szintén a teljesen kezdő balett tanfolyamra iratkoztak be, és vették át életükben először a csodálatos lábfejre simuló balerina lábbelijüket.

Ez a pillanat nagyon megfogott, és egy sokkal pozitívabb életszemléletet adott. Ugyan már megtaláltam a hivatásomat, de ettől függetlenül még tényleg itt van előttem remélhetőleg hosszú évek sora, ami alatt még mindent kipróbálhatok, amit szeretnék, és nem késtem le semmiről. Egyszeriben elszállt az a félelmem, ami belül mindig mardosott, hogy nem lesz mindenre időm. De lesz. Mert én úgy akarom. És akkor úgy is fogom alakítani az életem.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Énidő nyáron is

Énidő nyáron is

Az énidő. Sokat lovagolok ezen a témán, mert, bár nagyon szeretném, nem sikerült még teljesen, bűntudatmentesen és szükséges egészségmegőrző rituáléként beépíteni az életembe. Pedig egyre nagyobb szükségem van rá, és azt gondolom, hogy nem csak...

Mi lett volna, ha tudatosan tervezed meg az évet

Mi lett volna, ha tudatosan tervezed meg az évet

Olvasási idő: 5 perc Az év elején még lelkesek vagyunk, tele ötlettel, tettvággyal és meg akarjuk váltani a világot. Ahogy haladunk az időben előre ez az érzés majd alábbhagy, esetleg elszáll az ihlet és már nem lelkesedünk annyira, de ha tudatosan tervezzük a jövőnket, akkor kitarthat ez a lelkesedés nem csak ebben az évben, hanem akár tovább is.
A titok szerintem – nem meglepő módon – az időperspektívában rejlik. Hiszen ez nem egy sima időbeosztáson alapuló szemlélet, itt az egész életünket, annak minden idősíkját együttesen kell kezelni. Nehezen hangzik? Nos igen, először nekem is annak tűnt, de ha kicsit is esélyt adunk neki, hogy az életünk részévé váljon már néhány nap alatt észre fogjuk venni, hogy megint az időperspektíva szempontjait nézve hoztunk meg egy – valószínűleg jó – döntést.