Évadnyitó könyvbemutató előadás a Mentorháló 2.0 programsorozat keretében. Galzó Ákos vendégszerzőnk beszámolóját olvashatjátok.
Történelemről kétféle megközelítésben beszélhetünk:
- Tudományos értelemben, a történelmi események, tények és folyamatok objektív nézőpontján át (szakiratok),
- Személyes értelemben, a változásokat megélő emberek szubjektív viszonylatában (magánlevelek, naplóbejegyzések).
A kettő együtt ad teljesebb és érthető képet, noha utóbbi kevésbé jut el a tanulókhoz. Az utókor támaszt egy mondát a különböző eseményekről, melyeket tovább mesél. Gyakran ez távol áll a történelmi tényektől. Nincs ez másként az 1848-as forradalommal, vagy kifejezetten március 15.-ével kapcsolatban sem. Az író szerint azonban ez nem baj. (Hogy miért, azt később foglaljuk össze.)
Nyilvánvaló szembenállás feszült a kor szereplői közt. Ellentét az udvar és a reformerek között – noha a szembeállítás általában eltúlzó – és nem kisebbek az egységesnek kissé sem nevezhető reformtábor tagjai közt – ez már kevesebbek tudatában él tisztán. Batthány, Kossuth, Széchenyi vagy Deák a legtöbb kérdésben közel sem értettek egyet, ellenkezőleg! (Petőfi a radikális respublikánusok élén csaknem senkivel sem…)
A kor főszereplői is olyan emberek voltak, mint mi, érzelmekkel, hevülettel:
Néhány idézet:
Széchenyi Batthányról:
„Úgy sejtem: agyon fogom lőni. Szakálla alsó csúcsát célzom meg…; a homlokán találom el… s összeesik, mint egy uszkár. -, Istenem – kedvem volna hozzá, rettentő kedvem!”
Széchenyi Kossuthról:
„Én azt hiszem, itt volna az ideje a franciákat utánozni. Nem abban, hogy a respublikát proklamáljunk, hanem hogy mi is Lajosunkat seggbe rúgjuk!”
Mészáros Lázár hadügyminiszter a magyar Kormányról:
„Barátom! Te Deumot fogok szolgáltatni [értsd: misét mondatok], ha egyszer megszabadulok a magyar Kormánytól…”
Klapka Petőfiről:
„... mennyire alaptalanok Petőfi népköltőnek vádjai. … ilyetén kihágások az egész hadsereg fegyelmére, az elöljárók iránt tartozó tiszteletre, következésképp a veszélykörnyezett hazára nézve …”
Petőfi Klapkáról:
„Mert én ugyan nem tartom magamat nagy embernek, de akkorácska csak vagyok, hogy oly parányok, aminő ön, levett kalappal szóljanak velem.”
Persze a valóság nem fekete. Tisztelettel, esetleg szimpátiával is viszonyultak egymáshoz:
Kossuth Széchenyiről: „A legnagyobb magyar.”
Sok tény maradt homályban, továbbá tudatunkban őrzött esemény nem történt meg vagy zajlott másképp! Tudta kedves Olvasónk például, hogy:
- Széchenyi majdnem teljhatalmú vezető (diktátor) lett,
- a Tizenkétpont előzményének tekintendő bő, az udvarnak címzett felettébb udvarias felirati levelét Kossuth Lajos fogalmazta meg, mely tizenegy javaslatból állt,
- ha Kossuth akarta volna, puccsot hajthatott volna végre a Habsburg udvarral szemben a Forradalom másnapján,
- Petőfi március 15-én nem a Nemzeti Múzeum, hanem a Landerer nyomda előtt szavalta el a Nemzeti dalt, amit korábban versszakonként fejből írt le egy papírra a betűszedőknek, mert az eredeti példányt otthon felejtette,
- az unalomba fulladt Bánk bán előadás közben a hiányzó Táncsics Mihályt követelő tömeg kedvét Laborfalvy Róza mentette meg egy Jókainak adott csókkal?
Ha nem is úgy történtek az események, ahogyan azokról legendáink tanúskodnak, – történhettek volna… Cselekedhették volna ott és úgy, amiképp azt valójában mégsem. A kultuszban őrzött képek allegorikusak és sok tekintetben egyszerűsítők. De éppen ez az, ami a maga sűrűségével visszaadja azt, amit a száraz történelmi tények nem tudnak. S bár sok volt az ellentét az emlékezetben, alkotásokon egymás mellett álló szereplők között, számos ügyben nem értettek egyet, gondolkodásuknak mégis volt egy nehezen megfogható, de közös fonala, mely mentén közösen teremtettek változást. Egy változást 1948. márciusában, mely fizikai megvalósulása és politikai kívánalmai alapján nehezen nevezhető forradalomnak. Nem akartak új államot létrehozni, nem folyt vér, nem az elnyomás alóli felszabadulás volt elsősorban a cél, hanem egy alkotmányos átmenet. Joggal hívjuk azonban Forradalomnak mégis azt a társadalmi viszonyulás és a nemzeti önmeghatározás tekintetétben. Az események a modern magyar nemzet valamint egy új és erős magyar nemzettudat kialakulásának elindítói voltak. Hozzájuk köthető továbbá a modern szabadságeszmények megjelenésén túl a női emancipáció kezdete éppúgy, mint a nemzetiségi kérdéssel való szembenézés. Méltán büszkeséggel tekinthetünk vissza Rájuk, megóvásuk emlékezetünkben a jövő nemzedékei számára személyes felelősségünk is!
Olvasónk további titkokat találhat az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc időszakából a szerző nemrég megjelent az előadással azonos című könyvében:
https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/levelek-1848-49.
Köszönjük a szervezőknek, hogy részt vehettünk az előadáson!
