„Neked nincs is életed!” – éri sok embert ez a kritika. Reggeltől estig dolgoznak, nem nagyon mozdulnak ki, nem nagyon mennek emberek közé, nem csinálják azokat a dolgokat, amiket a többség, a „normális” emberek elvárnak tőlük.
Személy szerint napi 8-9 órát töltök olyan tevékenységgel, amit munkának lehet tekinteni. Amikor hazaérek legalább 2-3 órát szentelek olyan dolgoknak, melyek a fejlődésemet szolgálják (egyesület, Facebook admin feladatok, nyelvtanulás, különböző rendezvényekre való készülődés, tervezés-szervezés). Ezen felül napi 1-2 órát edzek. E mellé jönnek a tervezhetetlen dolgok, melyeknek eleget kell tenni, sokszor szűkös határidőre stb. Van családom, vannak barátaim, van barátnőm, akikkel, ha nem is annyit, amennyit szeretnék, de töltök időt.
A legtöbb „élettel nem rendelkező ember” közül még így sem tartom magam annyira elfoglalt embernek, aki ne menne el a barátaival, vagy ne tudna kikapcsolódni, amikor szeretne. Ehhez persze hozzájárul a munkám, mely viszonylag nagy szabadsággal jár. […] Mégis többször mondták már rám: „Bmeg, neked nincs is életed!”.
Elgondolkoztam ezen. Kettős érzésem támadt, ugyanis valóban sok olyan ember van, sajnos, akinek muszáj napi 16 órát dolgoznia, mert nem engedheti meg azt, hogy ne ezt csinálja, mert gondoskodnia kell a családjáról, és nincs más lehetősége.
Mégis, vannak olyanok is, akik önszántukból választják ezt az életet. Szeretik a munkájukat, abban találnak megnyugvást, esetleg egy magasabb célnak tekintik, amit mások nem érthetnek meg.
Épp ezért, amiért nem értik meg, mert a „normális emberek” alig várják, hogy elszakadjanak a munkájuktól és otthon legyenek, vagy a barátaikkal töltsék a „szabadidejüket”, melyet ők életnek neveznek, megbélyegzik azokat az embereket, akik nem olyanok, mint ők.
Szándékosan megpróbáltam pártatlan maradni, hiszen igazán egyik csoporthoz tartozónak sem érzem magam, mégis, ha megpróbálunk kicsit elgondolkozni azon, hogy:
- Mi az az élet? (Szélsőségek)
- Hazaesek a munkából, alig várom, hogy beessek a TV/számítógép elé, berúgjak a haverokkal, fogyasszak, véletlenül sem gondolkozni semmin, aztán aludni, és újrakezdeni az egészet.
- Olyan dolgokat csinálni, melyek elősegítik az én, vagy mások fejlődését, kutatni, gondolkozni, kiszakadni a mainstream, „csak akkor lehetek boldog, ha olyan dolgokat csinálok, mint a többiek” gondolatkörből stb.
- Mi a baj azokkal, akiket elítélek, megbélyegzek?
- Miért ítélkezem felettük?
- Mi a baj velem?
- Miért nem ítélkezem magam felett?
- Miért ítélkezem magam felett?
- Mi tesz engem boldoggá?
- Miért az tesz engem boldoggá?
- Boldog vagyok?
- Mi az a boldogság?
- Esetleg, hogyan segíthetek neki, hogy legyen élete?
- És a többi, és a többi…
Mielőtt ítélkezünk, próbáljunk meg először válaszolni ezekre a kérdésekre, vagy tegyünk fel magunknak más, jobb kérdéseket, melyek hozzásegíthetnek bennünket a megértéshez, elfogadáshoz, hiszen ítélkezni mindig könnyebb, mint megértőnek lenni. Viszont, mint azt tudjuk, a könnyebb út nem mindig jelenti a jobb utat!
